Amikor felreppent a hír, hogy Spielberg szárnyai alá veszi Ernest Cline remekművét, bevallom, engem nem igazán mozgatott meg a dolog. Később persze, amikor már előzetest is kaptunk, érezni lehetett, hogy ez a film nem kis durranás tud lenni.
Hírhedt videójáték karakterek, 80-as évekbeli popdalokkal és filmes utalásokkal mindenhol, ez a film egy instant popkultúrális bomba lehetett volna. Menőn hangzott, de egy látványfilmnél többre így sem igazán számítottam. Mindenesetre érdekelt, hogy mit tudnánk mindebből kihozni, éppen ezért néhány nappal a premier előtt elkezdtem olvasni a könyvet. Itt kezdődtek részemről a gondok...
A nem túl távoli jövőben...
2045-et írünk, a világ eléggé lepukkadt hely lett. Az embereknek nincs pénzük üzemanyagra, energiához se olyan könnyű jutni, mint korábban, így nagyvárosokba tömörülve próbálnak túlélni. Nem keresik a megoldást, már csak túlélnek. Az egyetlen szórakozás, az Oasis nevű virtuális világ, amiben habár ugyan úgy létezik fizetőeszköz, mint a valóságban, mégis sokkal szabadabban élhetnek ott, mint amit azt józan ésszel fel lehet fogni. Az emberek itt töltik minden percüket, barátkoznak, szórakoznak, dolgoznak. Egy dobozlakásban élő 40 éves túlsúlyos nő az Oasisban lehet egy vékony, sexy vámpírpasi is, aki millenium falcont vezet, szóval a lehetőségek végtelenek.
James Halliday, a játék alkotója, halála után egy videóüzenetben közli az emberekkel, hogy a játékban elrejtett egy Húsvéti Tojást (easter egg), és aki ezt megtalálja, kap fél billió dollárt, és korlátlan hatalmat az Oasis felett. Azokat az embereket, akik a tojásra vadásznak, "nyest"-nek hívják. Belőlük több millió van szerte a világon, és ők igazi Halliday specialisták.
Történetünk főhőse, Wade Watts is egy ilyen személy, azzal az apró különbséggel, hogy ő lesz az első, aki 5 év után végre sikeresen átjut az első feladaton. A verseny kezdetét veszi, és igazi lavinaként indulnak be az események, hiszen egyre több név kezd felkerülni a toplistára...de vajon ki fog nyerni?
Te voltál a kiválasztott!
Nem leplezem, sajnos elég nagy elvárásokkal léptem be a moziterembe. Újra és újra megtanulom, hogy ez hatalmas hiba, de sajnos annyira magával ragadott a könyv világa, hogy valamiért biztosra vettem, hogy legalább olyan csodálatos lesz majd a filmbeli világ is. Ez valamennyire meg is törtét, viszont az első jó néhány percem azzal telt, hogy próbáltam elvonatkoztatni a könyvtől, aminek - mint kiderült- szinte semmi köze nincs a filmhez.
A karakterek megmaradtak, néhány ötletet alkalmaztak, de ezt leszámítva ismerős helyzet alig akadt benne, többnyire csak végtelenül kifacsarva. Persze a könyv az könyv, ez pedig egy film, nem várom el hogy minden ugyan úgy történjen, viszont olyan drasztikus mennyiségű változtatás történt, hogy eléggé keserű szájízzel hagytam el a termet. De ebbe inkább nem megyek bele bővebben, nem összehasonlítást szeretnék, hanem a filmről mesélni.
Senki se az, akinek látszik
Amint elindul a film, Parzival szinte egyből beleveti magát a vadászatba és a kódfejtésbe. Hamar találkozik Art3missel is, majd közelebbről megismerhetjük H-t és a két szamurájt. Art3mis nagyon el lett találva, habár jóval többet láthattunk belőle, mint amire számítottam, igazból jó volt ezt az oldalát is megismerni. H különösebb meglepetést nem okozott, az avatárja viszont nagyon ütős volt. Miután bebizonyosodott, hogy a Tökös Ötös remekül tud együtt dolgozni, találkozhattunk a főgonosszal is. Vagy legalábbis, valami olyasmivel.
I-rok és Sorrento karaktere bevallom eléggé meglepett. Küllemre minden rendben volt velük. Sorrento visszafogott, üzletember kinézete elsőre tényleg komoly szándékokat és magabiztosságot sugárzott, és I-rok se volt éppen az a személy, aki ellen szívesen csatáztam volna. Na de a személyiségük...
I-rok olyan izomagyú idióta lett, hogy egy kissé talán túlzásba estek vele kapcsolatban. Olyan egyszerű, primitív dumái voltak, ami tökéletesen tükrözte a klisés, gyúrós barmot. Kicsit tartottam tőle, hogy megannyi mostanában vetített filmhez hasonlóan itt is belefutunk majd abba a túlzásba, amikor a komoly, súlyos jeleneteket 1-1 ostoba beszólással szakítják majd félbe. Szerencsre általában ott volt Sorrento, hogy helyretegye a gyereket. A gond csak az volt, hogy Sorrento mellé is kellett valaki, aki helyre rántja. Az ő karaktere olyan meglepően ostobára sikerült, hogy az már több volt a soknál. De most komolyan. A gép mellé felírni egy cetlire a belépési kódunkat? A lakáskulcsot nem akarja a zárban hagyni?
A pixelrengeteg mélyén
Már az előzetesben is látni lehetett, hogy ha valamiben, akkor a látványban nem fogunk csalódni. Volt itt minden, ami szem-szájnak ingere. Repülő Delorean, óriás T-rex, King Kong, Alien, Batman, Harley Quinn és még sok más dolog, amire a nyálunkat csorgathattuk. A Mecha-Godzilla megjelenésének kifejezetten örültem, jó volt látni bevetés közben. Őszintén szólva a film talán egyetlen erőssége a látványa volt, mégis ennél többet nem igazán tudok róla mondani. Jól néz ki, ennyi.
Ez minden?
Gondolkodtam, vajon miért kellett ennyire megbolygatni a filmet az eredeti műhöz képest, és egy egyszerű középszerű látványmozit kreálni belőle. Lehet, talán kicsit tartottak attól, hogy a megannyi retro játékot nem fogja felismerni a mostani célközönség, és könnyebben el tudják nekik adni, ha Minecraft és Overwatch karakterekkel tömik tele. Persze így, hogy kivették a kulcsfontosságú jeleneteket, játékokat, az egész film üzenete nagyjából annyi lett, hogy "ne tegyünk olyat, amit később megbánnánk". Milyen eredeti. Ja, mégse.
Az egész easter egg vadászatnak szinte csak a film végén volt köze a játékokhoz, a többi részben inkább az nyert, aki jobban kente-vágta Halliday élettörténetét (és itt nem a rajongásáról beszélek, hanem a magánéletéről). Ez eléggé kiábrándító, de talán idővel majd ezt a filmet is jobban megkedvelem. Így elsőre viszont elég nagyot csalódtam. Sajnos nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy a könyv elolvasása után láttam, milyen kolosszális lehetőségek rejlenek benne, majd miután kijöttem a moziból, csak egy középszerű látványfilmet kaptam. Ernest Cline történetében sokkal több lehetőség rejlett, és ezt koránt sem a legjobb módon használták ki.
