
Marvel csata itt, DC csata ott, itt ugrik egy Pókember, ott meg egy asszaszin...és szegény Tarzan? Elég sok szuperhős film van mostanában, és annál több embernek kezd elege is lenni belőle, de persze ez nem jelenti azt hogy rosszak lennének. Ezek utána egy kis felüdülés, legalábbis nekem, hogy egy kicsit másfajta film is felkeltette idén az érdeklődésemet. Lássunk hát néhány okot arra, miért is lehet érdekes egyeseknek ez az új majomember, vagyis Tarzan története!
A Disney már a múlté, Tarzan úriember lett
Bár a 90-es évek egyik legkiemelkedőbb rajzfilmje már sok kislány szívét elrabolta, itt most kicsit másról szól majd a történet. Tarzan már több éve az angol arisztokrata világ részévé vált, ám most haza kell térnie, mert régi otthonát, ahol felnőtt veszély fenyegeti. Vajon sikerült neki? Vajon szembe tud szállni az emberi kapzsisággal és legyőzi a rosszat? Nyilván igen, de azért még így is izgalmas történetnek ígérkezik.
Alexander Skarsgard elég ígéretes Tarzan
Aki kicsit is ismeri ezt a svéd színészt, az tudhatja hogy szívét-lelkét beleadja az alakításába. A True Bloodban már bőven bizonyított nekünk, láthattuk vérengző gyilkosként és szerelmes kisfiúként is. A kettő ötvözete már nagyjából ki is ad egy Tarzant. A majomember szerepére már csak a testalkata miatt is tökéletesen megfelel, a maga szálkás 2 méterével, de az előzetesekben is már egy igen ígéretes vadember mutatkozott meg.
A CGI állatok nem is annyira rosszak
Sokakat ki lehet kergetni a moziteremből azzal, ha indokolatlanul sok, vagy pocsék CGI elem van egy filmben. Itt talán kis szerencsével egyik se lesz. A gorillák ahol kell, ott igazi vadállatok tudnak lenni, de az érzelmeket is.tökéletesen mutatják az eddigiek alapján. Vannak pillanatok a trailerben is, ahol megrendülhet a hitünk a CGI-ban, de ez minden filmnél megeshet. A lényeg majd az összkép lesz, mivel a bemutatókhoz nem mindig a teljesen kiforrott filmet vágják össze. Várjuk ki a végét, hogy mi lesz ebből.
David Yates és a komoly filmek
A rendező 2007 előtt kisember volt a filmes szakmában, csak néhány sorozat rendezésével bízták meg. A Harry Potter és a Főnix Rendje viszont annyira jól sikerült neki, hogy a további Harry Potter filmek elkészítésében is segédkezett. Az idei Legendás állatok és megfigyelésük-et is ő rendezi, szóval bejött az élet neki. Innen is látszik, hogy ez a film is kicsit komolyabb történetet fog kapni.
Az elmúlt időben nem volt rendes Tarzan film...
...pedig már megérdemelné. Weissmüller óta nem volt rendes Tarzan a filmvásznon, az pedig nem tegnap volt. Bár ennek a dzsungelben nevelkedett kisfiúnak a történetét régebben sokszor feldolgozták, ezeknek a filmeknek túlnyomó többsége jóval a 2000-es évek előtt született, tehát minden ok megvolt arra hogy elővehessék újra a karaktert. A legutóbbi 2013-as animációs film sajnos kritikán alulira sikeredett, volt benne egy-két jó gondolat, de nehezebb volt megtalálni mint egy elveszett 5 évest a bevásárló központban.
Összességében nagyon bízunk abban, hogy a svéd óriás főszereplésével végre megkapjuk azt a Tarzan filmet, amit már megérdemelnénk! Mi látunk benne potenciált, de a kérdés az, hogy ti mit gondoltok majd róla!