A Marvel filmek szerelmesei újfent örülhetnek, egy újabb gyöngyszem kerül hamarosan a mozikba, viszont megértem azokat is, akik ezen a ponton unják majd meg a szuperhős filmeket. Az Amerika Kapitány: Polgárháború egy korszak végét jelenti minden szempontból az eddigi Marvel alkotások és néha emberek számára is. Habár inkább illene rá a Bosszúállók 3, mint filmcím és Polgárháborúnak sem igazán mondanám, de ettől függetlenül az Amerika Kapitány legújabb része egy ütős akciófilmre sikeredett.
Nem egy sablonos és megszokott Marvel film ez, ami miatt egész érdekes koncepciónak bizonyul a Polgárháború. Viszont sajnos a popcorn filmes mivolta ezeknek a daraboknak gyorsan átütött számomra. Tény pontosan ez az, ami megmenti a filmet, de nem igazán értem a felhajtást, főleg most, hogy láttam a filmet. Nem kell megijedni ettől a mondattól, egyáltalán nem rossz a film, egész egyszerűen csak jó. Semmi világmegváltó. Összességében csak annyit tudok mondani, örülök, hogy ezt is láttam.
Kezdődjön a háború
Ahogy egy Marvel filmnél szokás, nem kell sokat várni arra, hogy azonnal egy akció jelenet kellős közepébe csöppenjünk. Ami azt illeti, körülbelül 5 percenként van valami akció. Nem is csoda, hogy könnyedén odatapasztja az embereket a székekhez, hiszen egy tökös valamire való popcorn filmnek ez a dolga. Ezen a szinten pedig az Amerika Kapitány kifejezetten jól hozza a formáját. De ezt természetesen nem is várnánk másképpen.
Viszont a szabvány Marvel filmekhez képest, ennél a darabnál sokakra meglepetés fog várni. Meglepően sötét hangulata lett. Ezt talán a háttérben meghúzódó politikai thriller jellege miatt tudnám rá mondani, amivel viszont egy bajom van. Több támpontra építik rá azt, hogy miért is kezdődnek a kisebb pofozkodások a filmben (háborúnak azért ezt nem mondanám). Ezek vagy átjönnek, vagy nem. Én például a vége fele kaptam csak rá az egyik megközelítésre.
Igaz, hogy a Polgárháború meglehetősen komor lett, de ez nem azt jelenti, hogy végig letargiában kell ülni a székben. Ahogy a Marvelhez illik, itt is elsütik a jó öreg egysoros poénokat, mint a 80-as évekbeli akciófilmekben. Kifejezetten jó látni ezeket a pillanatokat, hiszen ilyenkor visszatér a Marvel sajátos sármja, aminek köszönhetően kicsit fel is lélegezhet a néző. Megmondom őszintén, ez volt az első olyan film, ahol egyáltalán nem zökkentett ki a film menetéből a poénáradat, sőt pont emiatt tudta a szemem a vásznon tartani (már amikor éppen nem ittam és maradtam le pár dologról). Végre eljutottunk odáig, hogy a felnőtteket is célba vették a filmekkel, ami komolyan egy új korszakot indított meg a Marvel filmeknél, és erre szükségük is volt!
Hősök arzenálja
A film tele van zsúfolva hősökkel. Erre nincs jobb szó. Nem segít rajta és nem is öli meg a Polgárháborút. Amolyan középtájon mozog, ez is olyan, mint a háború okai, vagy elfogadod, vagy nem. Viszont ennek a zsúfoltságnak tényleg meg is vannak az miértjei, ugyanis a legtöbb karakter csak azért van jelen a történetben, hogy egy kis életet és színt hozzon újból ebbe a világba. Néha picit idegesítővé is válik, mikor megtörik a történetet,hogy egy újabb karaktert nyomjanak a képünkbe. Egyszerűen nagyon szerették volna a rendezők az összes hős történetét bemutatni és megérkezését bemutatni. Ez számomra teljesen rosszul lett kezelve, nem tudom mi lesz majd annál az állítólagos 60 karakternél a későbbiekben.
Azt azért be kell látni, hogy volt néhány plusz karakter, akiket most is csak azért raktak bele, mert megtehetik és ugye ezzel bemutatták a franchise bővítés követező lépéseit is. Volt olyan, akit eddig egyáltalán nem láthattunk még filmvásznon, szerencsére kellemes meglepetés volt (Fekete Párduc), és volt olyan, akit már évtizedek óta szeretnénk üdvözölni a franchiseban (Póki). Viszont nem tesznek érdemlegesen sokat hozzá a film történetéhez. Vannak király jeleneteik, de itt véget is ér minden. Sajnos érezni lehetett, hogy inkább csak azért vannak itt bizonyos karakterek, mert 1-2 embert lassan már csak ezek a hősök érdekelnek, kicsit kezd lapossá válni a megszokott Bosszúállók felhozatal, ez a film viszont jó vérpezsdítésnek bizonyult. Jó látni mindenkit, együtt közösen, a vásznon, viszont az újdonság erejét már régen elveszítették.
Pókember..Pókember..azt teszi, amit egy póknak kell
Ha már eljutottunk az új fiúkhoz, ki kell térnem hálófejre. Emberek, megérkezett az igazi Pókember a Marvel univerzumba. Ráadásul nagybetűvel IGAZI Pókember. Habár csak olyan 20 perc erejéig találkozhatunk Tom Holland hálószövőjével a vásznon (mondjuk egy ponton csak CGI lesz), de még így is tapsot érdemel, ahogy Peterként és Pókemberként is másképp adja elő magát. A dinamika Tony-val és a csapat többi tagjával lenyűgöző, nem tudok mást mondani, tapsot érdemel a Marvel. Különösen figyeljetek oda majd a repteres jelenetnél, mert ott aztán végképp bemutatkozik a világnak a Pókember!
Nem mondom, hogy lázba hozott a következő hálószövő filmet illetően a karakter megjelenése, de a nagyobb rajongók jobb, ha felkészülnek, hogy behálózza őket a barátságos és közkedvelt Pókember!
CGI..CGI mindenhol...
A megfontolt politikai thriller jelleget, amit néha megtört egy kis humor csak egy valami tette igazán tönkre. Ez nem más, mint a CGI. Sokszor ki is billentett az egyensúlyból engem, főleg egy nagy kataklizmikus jelenetsornál, amit mindenki úgy imád jelenleg a világban. Ha valamiben a Russo testvérek most elbuktak nekem, az a vizuális világ használata.
Hogy egy új magyar kifejezéssel éljek, túltolták. Néha már-már olyan nevetségessé válik a CGI, hogy egy ponton elkezdtem azt figyelni, hogy min látszódik meg a leginkább. Túl lehet ezen a ponton lépni? Természetesen, mert a kontextus, amiben használják a CGI-t (általában harc) elvonja a figyelmet az apróságokról, de egy kis odafigyeléssel nagyon tudja bántani a szemet.
A majdnem telibe talált Marvel gonosz
Ezzel a bekezdéssel nem Crossbonesra célzok, őt totál elrontották. Viszont van más rosszfiú is a filmben, egy olyan, akire érdemes figyelni. Ha engem most megkérdeznétek arról, hogy kinek az oldalán állok, akkor Team Zémó lenne a válaszom. Amit a Daredevil esetében nem tudtak elérni nálam, azt most a Polgárháborúnál igen. Lenne kihez hasonlítanom ezt a rosszfiút ebben a filmben, manipulatív cselszövő, egyszerűen zseniális, de direkt nem teszem. Nem volt túl sok szerepe a filmben, de amikor Daniel Brühl feltűnt, akkor érdemes volt odafigyelni minden egyes lépésére.
A film végére mutatkozik be igazán a nagyközönségnek Zémó, és bár sokaknak erőltetettnek tűnhet mindaz, amit le akarnak majd nyomni a torkunkon, de a rohadt életbe is, végre olyan motivációt, érzelemvilágot és cselekvőképességet adtak egy Marvel rosszfiúnak, ami sokkal emberibbé tette őt, mint bárki mást a filmben.
Antiklimatikus lezárás a köbön
Most sokak véleményével ütközni fog az enyém, de a lezárás csúcspontja számomra Zémó volt, nem a Kapitány és nem is Vasember története. Valahogy a film végére dekoncentrálttá váltam, fölöslegesnek éreztem a végső harcot is (de ez csak az én véleményem). Tény és való szívszorítónak kellett volna látnom két olyan hőst, aki már jó pár éve életem részét képezte harc közben, de valahogy nem sikerült. Ekkor jött Zémó, akiről sokat nem akarok elárulni, de simán ellopja a legdrámaibb pillanatnak járó díjat. Egyébként nyugi így sem maradunk le a jóról, a rendezőknek sikerült belecsempészni a filmbe egy képkockát a képregényekből, ami sokak számára kellemes meglepetés lehetett.
Nem volt kiszámítható egyáltalán a film végkimenetele, és gyönyörű lezárásnak is bizonyult az egész, hiszen van egy pillanat, mikor mindketten mindkét hősünk ráeszmél arra, mit is tesz éppen. Ekkor már nem ellenséget látnak egymásban, hanem két barátot (ezt egy bizonyos kritikából át is emelhettem volna khm). De még így is meg kell éljük a Bosszúállók széthullását. Talán picit el volt kapkodva ez a pillanat is, talán nem, ettől függetlenül maga a átvezetés a következő filmekre gyönyörűen sikerült. Lesz, akit lázba is hoz, hogy mi lesz a következő lépés, de sajnos nálam például már nem érte el a kívánt hatást.
Egy korszak vége
Minden szempontból véget ért egy korszak a Marvel filmekben, de az a szitu, hogy ezzel nekem is (viszont erre később térek csak rá). A Bosszúállók történetében egy új időszámításba kezdünk, ami ki tudja, hogy milyen kalandokat tartogathat a nagyközönség számára. Lesznek akik a végsőkig kitartanak, és lesznek, akik idő közben elpártolnak, de egy bizonyos, a Marvel filmeknek még egy darabig nem lesz vége és ez így van jól, mert kiérdemelték helyüket a filmiparban. Sőt tovább megyek, a Marvel nélkül nem is igazán lenne helye a képregényhősöknek a világban, amiért sokan hálával tartoznak nekik.
Sajnos én már egy ideje csak fél szemmel követem a Marvel címeket, nem a pártállásom miatt, képzeljétek csak el szeretem mindkét univerzumot, de egyszerűen már soknak hat nekem mindaz, amit a piacra dobnak a Disney jóvoltából. Minden irányból a Marvel nevét hallom, minden boltban a Marvel nevét látom. Szerintem kicsit túlnőtt már a hype a józan gondolkodáson, és nincs is ezzel baj, mert írtam már az oldalon, hogy a rajongók dolga, hogy rajongjanak. Nekem sajnos kicsit sok most már. Esetemben volt egy törés a Marvel filmeknél, ami nagyon betett. Hálával tartozom ennek a világnak, hiszen életre keltették gyerekkorom hőseinek egy részét, kb. már az összeset, sőt egy csapattá is avanzsálták őket, ami az egyik legkirályabb pillanata lett a Marvel filmeknek és a mozi történelemnek, de egyszerűen így is elkezdtem rájuk unni. A Polgárháború egy tökéletes lezárása lett a Marvel filmek második fázisának, ezért is érzem úgy, hogy itt az idő búcsút mondani ezeknek a filmeknek. Ahogy azt mondani szokták, a csúcson kell abbahagyni, én ezt teszem most. Köszönöm Marvel az eddigieket, és köszönöm, hogy végre láthattam az igazi PÓKEMBERT akcióban a barátaival együtt!
Hősök kontra Hősök
Direkt kerültem egy bizonyos másik szuperhős filmet ebben a kritikában, de ott is mondtam, itt is megteszem, két külön világ, jobb, ha nem hasonlítjuk össze őket. Viszont bármennyire is akarnám leplezni a dolgot, egyszerűen nem lehet nem észrevenni, hogy a két filmnek majdhogynem azonos a története, sőt a felépítése is. Mind a kettő feltörli valamilyen ponton a másikkal a padlót. Egyik látványvilágilag szebb, a másik összeszedettebb. Egy minimális spoiler, itt is egy család halálával kezdődik a film. De még sorolhatnám, viszont jó játéknak bizonyult számomra a Polgárháború után felmérni, hogy még mik voltak a közös pontok. Talán még a hibáik egy része is azonos, itt főleg az editálásra gondolok.
Természetes, hogy a Polgárháború kerül ki győztesként a kritikusok és sok más ember orra előtt a nagy csatában. Egy olyan univerzumról beszélünk a Marvel esetében, ami már meghatározta a szuperhős filmek képét sokak számára, főleg egy filmesztéta esetében, akinek egy kaptafa minden ilyen mozi. Nem érdekli őt, hogy Marvel és DC két külön világ, egy film az film. Ezért is fontos, hogy mi magunk döntsük el, hogy melyik alkotást, miért szeretjük. Mindenki mást keres ezekben a filmekben, mindenkit más tesz boldoggá, azért valljuk be, mások az értékrendjeink. Már önmagában ezért is lehetetlen, hogy mind egyformán örüljünk valaminek a filmekben. Egy azonban bizonyos, lehet válogatni, szívünk joga, de igazán csak az a valaki győzedelmeskedik a nézők és rajongók között, akik csak egy dolognak örülnek a nap végén, annak, hogy a hőseik megjelentek a filmvásznon.
.jpg)
