Nem gondoltam, hogy lesz a Trónok Harcának egy olyan évada, amit tényleg úgy zárnak, hogy végre teljesnek érezze magát a rajongó a szívében, szerencsére tévedtem. Egyszerűen ez volt az a szezon, amikor teljes mértékben megkaptuk azt, amit kicsiny fan szívünk szeretett volna, elégtételt, méghozzá sok szempontból. Nagy vonalakban, de íme pár szó erről az évadról.
Az elvarrott szálak
Természetesen ez az évad se volt fordulat mentes. A sorozat kimondottan pár karakter szemszögére lett leredukálva, ami teljes mértékben a történet javát szolgálta. Koncentráltabb és ezáltal erőteljesebb sztorikba kezdtek bele, aminek végkimenetele kiszámíthatatlan volt, hiszen a halál szele mindig ott van a levegőben, viszont pont ez teszi olyan különlegessé a Trónok Harcát, nem tudni mikor és mi fog történni.
Elkezdtek elvarrni olyan fő és mellék szálakat, amiknek már nagyon is ideje volt, méghozzá igen keményen és kifejezetten meglepetésszerűen. Ebben egy dolog volt igazán meglepő, kivételesen alig hullottak a Starkok, sőt voltak, akik egyenesen visszatértek a sírból (jó Rickon kivétel, de ne fusson egyenesen). Mindenesetre az eddigi Stark statisztikához képest, ez már haladás!
Én személy szerint egyedül Daenerys hozzáállását a világhoz éreztem személy szerint sokáig erőltetettnek, amiért most tuti sokan nekem esnétek, de ez van, nekem ő volt az a pont, ami gyenge láncszemnek hatott. Azonban gyorsan megváltozott a véleményem a hatodik évadnak köszönhetően. Most már tényleg tökös vezetőnek kezdem érezni, mondjuk úgy, teljes mértékben belejött a Trónok Harcába. Eddig is könyörtelen volt, de elkezdte elveszíteni a hatalmát a népe felett, nem ártott, hogy megreformálja magát. Szóval nagyon is kíváncsian várom, hogy merre tovább, főleg, hogy jó pár helyről kap már segítséget.
A Lannisterek szempontjából viszont elég fájdalmas lehetett ez az évad. Hihetetlenül tetszett, ahogy fokozatosan elveszítették a befolyásukat a saját királyságuk felett, az pedig végképp bejött, mikor Cersei visszaszerezte azt. Lehet ezért is utálni engem, de megérdemli, hogy most éppen a trónon üljön, bár nem hiszem, hogy sokáig fogja élvezni a jelenlegi hatalmát.
Az igazi Fantasy
Sokan támadták a Trónok Harcát, hogy a szexuális túltöltöttségre épít a leginkább, és ez az egyetlen sármja, fantasy jellege pedig semmi. Lehetne ezzel vitatkozni, de akik utálják a Trónok Harcát, anélkül, hogy látták volna, azokat úgyis nehéz lesz meggyőzni. Mindenesetre egy biztos, a hatodik évad teljes mértékben átalakult, valami teljesen mássá, tulajdonképpen egy igazi, tökös fantasy franchise-á nőtte ki magát.
Természetesen eddig is jelen voltak az elemek, a sárkányok, a varázslat és így tovább, de a hatodik évadban egyszerűen átvették az irányítást! Persze ez a jelenség nem teljesen újdonság, hiszen már az ötödik évad is tele volt ezekkel a tulajdonságaival a sorozatnak, viszont nem láthattuk még ilyen mértékben elszabadulni. A sárkányok szabadon engedésével, és Bran képességeinek fejlődésével egy teljesen új időszámításba érkeztünk meg. Szükség volt már arra, hogy véglegesen fantasyként pozícionálják be magukat, és bár költséges a CGI, de jól mutatott a sorozatnak.
A fanok álma
Trónok Harca fan teóriákkal tele van a net, vannak röhejes darabok, és vannak olyanok, amikre job felffigyelni, főleg mostantól. Hihetetlen módon a legtöbb fanok által leírt elképzelés valósággá vált. Egyszerűen telibe találták az emberek a dolgokat, nem is csoda, hogy a show készítői próbáltak félrevezetni minket bizonyos történetekkel és karakterekkel kapcsolatban. Ezek közül Havas Jon története volt most számomra a legkiemelkedőbb, meg aztán az ő története volt amúgy is a középpontban. Maradjunk annyiban, hogy R+L=J és ez már tuti.
A látványvilág
Ki gondolta volna, hogy egy sorozatban láthatjuk az év egyik legszebb csatajelenetét. Nem azt mondom, hogy a Batman Superman ellenben nem volt szép látvány, amikor Doomsday elszabadult, de azt mégse mondanám rá, hogy igazi háborúban érezhettem akkor magam. Itt egyszerűen belevontak minket is a sorozat eseményeibe, hiszen mi magunk is részesei voltunk a Fattyak háborújának.
Régen láttam ilyen látványosan megrendezett jelenetet. Egyszerűen érezni lehetett minden lépést, minden kardcsapást. Ahogy feljebb is mondtam, egyszerűen belerángattak minket a Deresért folytatott csatába. Röhejes vagy sem, talán élethűbben mutatta be ez a középkori csatákat, mint bármely másik film, amit eddig láttam. Egyszerűen lélegzetelállító volt (igen ez szóvicc).
Összegzés
Röviden összefoglalom, hogy milyen érzéseim voltak az évadzáró után, és tényleg nem húzom tovább a dolgokat. Végre elégtételt kaptam, szinte teljes mértékben, és ez jó érzés.
U.i.: Direkt nem tértem ki Hodorra, mert nem és kész.
.jpg)
