Kritika

Teen Wolf - Már csak jövőre találkozunk

Teen Wolf - Már csak jövőre találkozunk
Közel a siker – hangzott el a dokiktól. Ez azonban a sorozat új epizódjainak a kifutását nem jellemzi. Mélyzuhanásban halad lefelé a nézettség. A gond az, hogy meg tudom érteni. A lenyúzott farkasbőrben több valódi izgalom van, mint ebben a fél évadban volt. Fokozott SPOILER VESZÉLY!

Egy hét regenerálódás kellet nekem ahhoz, hogy egyáltalán megtekintsem a tízedik részt, annak tudatában, hogy ez egy fél évadzárásnak van elkönyvelve. A sokk leginkább azért ért engem, mert az eddigi kilenc rész mindig túl hamar véget ért, ráadásul zsúfolt eseményekkel, amik magukban zéró szinten voltak izgalmasak. Csak folyamatos mézesmadzag-húzgálás ment, a válaszok pedig még váratnak magukra a jövő évig. Igyekeztem eddig nem olvasni róla, elkerülni minden negatívumát, azonban ez sem segített azon, hogy több jót mondjak, mint rosszat.

Csak az utolsó rész tartalmi elemeit elnézve, ebben legalább volt például halottainkra való visszaemlékezés. Bár ne lett volna inkább, mivel itt egy tini (vérfarkas) számára az, hogy élete szerelme a kezei közt halt meg, annyi, hogy:

„16 éves és szerelmes, életében először, emlékszel, milyen az?”

„Igen, hidd el, emlékszem” - Tessék? Hogy mondod? Emlékszel, hogy a szerelmedet átdöfte egy árnyékninja a hülye összeeszkábált falkád miatt és azért, mert egy töketlen alfa vagy? Oké. Emlékezzél. Nincs több mondandóm.

Valamint, ami nálam még sántít, az a Stalia-románc, ami a többi részben sem volt. A rendezők az évadzáró forgatásán jöttek rá, hogy van egy szerelmespár a sorozatban, akik a kamera előtt alig beszélnek egymással, ezért most passzívan összevesztek előtte. –  Mélyen tisztelt gratulációm, zseniális csavar volt.

Csak, hogy ne álljunk meg az érzelmeknél, és foglalkozzunk még kimaradt jelenetekkel. Két epizóddal ez előtt fejetetejére borult a Jeep és kigyulladt, most azonban mégis az autómentő vitte el teljes pompájában. A kocsiról még annyit, hogy annak elhanyagolása jellemzi Stiles szétszórt, romba hulló életét. –   Komolyan?! Komolyan?!

Tehát a „falka eszének” reális gondolkodásának hiánya tette tönkre végül az autót, nem az, hogy a pokolkutya felborította a #&@!-be és kigyulladt. – Rendben. Lassan feladom.

Továbbá, összegezve ezt a végtelenül unalmas 10 részes fél évadot, nézzük meg mi történt eddig.

Könyvet olvastak, melynek semmi értelme nem volt, hisz teljesen irreleváns emlékképeket tárt csak fel mindenkinél. Alig-alig emlékeztek a dokikra tőle, pedig az lett volna a cél. Elnyomott gyerekkori élmények kerültek a felszínre a szereplőknél, kitöltve egy egész részt, teljesen értelmetlenül, senkit sem érdeklő tényeket feltárva.

Kaptunk egy izgalmas Kitsune történetet, de elteleportálták innen a Róka kisasszonyt, nehogy már élvezetes legyen a zárás vele. Azonban némi átmenetet véltem felfedezni Kíra, Lydia és Parrish között: végtére is, a halál veszi körül mindegyikőjüket. Kitsune okozza, Benshee megérzi, a Pokolkutya eltűnteti. – Újabb mézesmadzag. Nyamm.

A kezdetektől tudjuk mi nézők, hogy Theo egy rohadék, és a vak is látja, hogy az. Illetve látná, mert itt a rendkívüli képességekkel rendelkező Igazi Alfát is az anyjának kell újraélesztenie és nem esik le neki, hogy átverik a fejét.

Karakterfejlődés? –  Hogyne! Visszafelé.

Lydia megmutatta ebben az évadban egyelőre, hogy hogyan bambuljunk minden élethelyzetben a kamerába. - És ennyi. Köszönjük szépen, remek alakítás volt, távozhat.

Scott új "arcát" is megismerhettük már az előzőéved végén, tényleg úgy véltem az eddigi évadok árnyékában és a mostani első rész után, hogy végre leszálltak a tökei. Ám bebizonyosodott, hogy ne várjunk erre, hiszen a stáb levágta, mikor a szuperhold idején, megölte őt egy … #&@!. Tisztában vagyok vele, hogy egy természetfeletti sorozatot nézek, de lehet nekem akármilyen alfa, omega, delta, gamma az illető. Aki tizenöt perce meghalt, azt az öklöm se kelti fel. – Ja de, mert lehet, eltévesztették és McCall mami itt a True Alpha, nem a fia.

Ha már Mellisa-nál tartunk, ő kivételes, neki mindig bomba az alakítása, a szövege és a nézetei. Tényleg egy anyukát ad nekünk a képernyőn, aki egyedül neveli a fiát, egy nem hétköznapi városban. Azonban stagnál, eddig is ilyen volt, és bizony ossza a pofont, ha kell a sheriffnek is.

Ezennel áttértünk Stilinski Sheriffre, és mehetnek is a bánatba ezzel a „törvény embere vagyok” dumával. Lehet még egy két saller és megjön az esze, hogy a természetfeletti dolgokra nem érvényes a rendőrség befolyása. Ezen felül, ahogyan a több évadon át épített legjobb apa-fiú kapcsolatot lerombolták ez alatt a röpke pár rész alatt, szerintem a sorozat legnyomasztóbb eleme lett.

Kapcsolnám is a beszámolóba a fiát, Stiles-t. Eszméletlen reális karakter, és az egyetlen ilyen a Teen Wolf világában. Ő csak egy ember, és ezt ki is mondja szőröstül-bőröstül.  A karaktere belefáradt már ebbe az életvitelbe. A legjobb barátja egy igazi alfa vérfarkas. A barátnője egy préri, akit az anyja el szeretne tenni láb alól. A másik haverja egy dühkitörésekkel küzdő béta vérfarkas. A régi szerelme, aki most a legjobb barátja lány kivitelben, pedig egy hulla mágnes, sikoltó Banshee. Ha mindez nem lenne elég, rátámadt egy kiméra Wendigó, aki meg akarta ölni őt az apja szeme láttára. Már meg ne haragudjon a világ, de ha azzal a villáskulccsal verte volna szét a koponyáját, szándékosan, ahogyan azt Theo állította könnyek közt, én még akkor is maximum nagy ölelést adtam volna neki. Teljesen életszerű, ahogyan darabjaira hullik a jelleme, nem koncentrál, hibát hibára halmoz, és már ő is dühkitörésekkel küzd. Merem remélni, hogy Theo-t ő intézi el. Hiszen megmondta, fog még vér tapadni a kezéhez. 

Rögtön térjünk is át kiméra Theo-ra, amit onnantól sejtek már, mikor megmutatták nekünk a teljes alakváltását, ami „normális” természetfeletti esetben számára nem lehetséges. De ott még ráfogható arra, hogy farkasnak született, melyet megcáfolt az, mikor megmutatták, hogyan halt meg a húga, megölte, hiába akarjuk szépíteni. Itt százszázalékosan tudtam már, ahogy megvillantotta a sárga szemeit Stiles-nak, miszerint, ha ártatlanokat ölne, az bekékül.  Beékelődött a fejembe, hogy bizony Theo nem egy vérfarkas, hanem egyértelműen kiméra. – És lám-lám, az is. Nem is volt kiszámítható. Meglepett. Nagyon. 

Azonban az alakítás Cody részéről káprázat, rabul ejtően színészkedik Theo-ként is a srácok előtt. Csak ott, már-már átlátszóan túlspilázza a játékát, de természetesen a többieknek nem tűnik fel. A karaktere azonban nagyon stabil, és túl titokzatos, sőt, azt kell mondjam, túl erősre  is faragták magához képest. Legyőzni egy sima alfát sem lehet ilyen egyszerűen, legalábbis eddig nem lehetett.  Maga a karakter pedig okosan kihasználja mindenki gyengeségét, mert mindenkinek ugyanaz a gyengéje, a másik, a falka tagjai. Szépen egymás ellen fordítja őket, ami már csak akkor tűnik fel nekik, mikor késő, vagy fel sem tűnik. Sajnos azonban muszáj utálni, mert ezáltal egy kis suttyó féreg, akit. remélem, élve felgyújtanak a végén.

Ha már gyújtogatás, akkor Parrish, azaz mint újból kiderült, Pokol kutya. Fejlődik is, meg nem is, bízom benne, hogy nem húzzák el annyira a történetét, mint Lydia-nak. Hiszen tőle az évad első részében kaptunk az arcunkba egy későbbi történést, mikor a sikolyával már harcol. Szinte a kezdetektől már Banshee, de még semmi jele annak, hogy fejlődött volna.   

Szóval szeretném, ha a pokolkutya és az ő története hamar feltörne a padló alól, mint régebben Peter. A fellobbanó színész legtöbb jelenetében kormos, félmeztelen és maga elé mered. Valljuk be, túl nagy tehetség nem kell ehhez. –  Rendben, elég jó teste van. 

Emellett, ha már a jó testnél tartunk, Liam sem panaszkodhat. És mi sem arra, ahogyan a kis szerelmes hőst játssza és a dühkitöréses tini bétát. Gyönyörű jelenete volt mikor már Hayden meghalt, és ő nem ért oda időben. De bizony a takonypócok sokasága vele együtt megint viszi el a sorozatot arra, hogy én kinőjem, mert az nem nő velem. 

És ezennel az elemzésbe átmenő véleményem végére is érnék. Ide tartogattam számotokra a hatalmas csattanómat, azt a banánhéjat, amit a sorozat készítői letettek maguk elé az első évadban, és most léptek rá. Ami mégpedig a következő, tipikus forgatókönyves baki:

Nem olvastak vissza, és maguk sem tudják és tudták, mitől is legyen az Igazi Alfa egyedi. Azon felül, hogy nem kell egy másik alfa erejét elvennie és magától, a jellemerőssége miatt lesz omegából vagy épp bétából egy alfává. Az eddigi részek végére megkaptuk Theo fél tervét, miszerint ő úgy jött a falkáért, hogy el akarja lopni Scott-tól. Annyira nem egyszerű a dolga, mivel az Igazi Alfa ereje saját magában és a falkájában rejlik, így ha ő öli meg, nem tesz szert arra. A rendezők erre a kiskaput úgy próbálták lenyomni a torkunkon, hogy ha a béta megöli az alfáját, elveszi az erejét, akkor is, ha ő az „Igazi”. Így egy megölhető alfa lesz a bétából, tehát, ha azt Theo megölné, akkor övé lenne az ereje.

Most jól figyeljetek! Az első évadban Scott nem akart vérfarkas maradni, és volt egy lehetősége arra, hogy visszaváltozzon. Kapizsgáljátok már? Derek elmondta neki, ha megöli azt, aki átváltoztatta, akkor megszűnik az átok. Szóval, ha ez alapján tekintjük a dolgot, Liam megöli Scottot, aki ugye átváltoztatta, oda a százévente keletkező True Alpha, és a kissrác is újra normális ember lesz.

 „De nem, ezt az opciót elfelejtettük, mert csűrni-csavarni akarjuk ezt a dolgot, és a saját kimondott szabályainkat lepottyantva újabb és újabb baromságokat halmozunk egymásra – Üdv: Teen Wolf szerkesztőség.”

Szóval az én reakcióm a főképen látható.

43%

"Az én reakciómat a főkép foglalja össze."


Neked ajánljuk

A tinik ismét döntöttek - Íme egy lista a 2017-es Teen Choice Awards nyerteseiről

A tinik ismét döntöttek - Íme egy lista a 2017-es Teen Choice Awards nyerteseiről

2017.08.14
Teen Choice Awards 2015

Teen Choice Awards 2015

2015.08.19
Gévaudani szörny a történelemben  – Teen Wolf

Gévaudani szörny a történelemben – Teen Wolf

2016.03.27
Elstartoltak ismét a farkasok  - Teen Wolf

Elstartoltak ismét a farkasok - Teen Wolf

2016.01.07
Hivatalos: zöld utat kapott a Justice League: Snyder cut!

Hivatalos: zöld utat kapott a Justice League: Snyder cut!

2020.05.20

Kiemelt cikkek

Lucifer 5. évad - megjött az első előzetes

Lucifer 5. évad - megjött az első előzetes

2020.07.13
Két VILLÁM találkozása

Két VILLÁM találkozása

2020.01.15
Hivatalos fotókon a Witcher karakterei

Hivatalos fotókon a Witcher karakterei

2019.07.01
Lucifer 4. évad - Az ördög visszatér

Lucifer 4. évad - Az ördög visszatér

2019.05.27
Hivatalos premierdátumot kapott a Lucifer 4. évada!

Hivatalos premierdátumot kapott a Lucifer 4. évada!

2019.04.11

Legfrissebb írásaink

Lucifer 5. évad - megjött az első előzetes

Lucifer 5. évad - megjött az első előzetes

2020.07.13
Lucifer 5. évad - Megvan a hivatalos dátum

Lucifer 5. évad - Megvan a hivatalos dátum

2020.06.22
Két VILLÁM találkozása

Két VILLÁM találkozása

2020.01.15
Megérkezett a Witcher első trailere!

Megérkezett a Witcher első trailere!

2019.07.20
Hivatalos fotókon a Witcher karakterei

Hivatalos fotókon a Witcher karakterei

2019.07.01