Kritika

Legends of Tomorrow - A holnap legendái

Legends of Tomorrow - A holnap legendái
Amikor a Föld jövője veszélybe kerül..csak egy hősökből álló csapatra számíthatunk, ami totál nem az Igazság Ligája, mert arra 2017-ig várnunk kell.

Elstartolt a CW és DC legújabb koprodukciója, ami egy egész ütős kis sorozatot hozhatott el végre számunkra. Kell is ez a vérpezsdítés főleg, hogy én úgy érzem kicsit elveszítették az irányt az eddigi képregény adaptációik. Megeshet, hogy a Holnap Legendái (Legends of Tomorrow) lesz az, ami kellett számukra, hogy újra a helyes úton járjanak!

Az a helyzet, hogy sok mindent nem lehet még leszűrni a sorozatból, hiszen egy részen vagyunk csak túl, de az már biztos, hogy a történet nem túl bonyolult (egyelőre). Az is tuti, hogy a karakterek interakciója az, ami igazán dob majd a dolgok menetén. Nem gondoltam volna, hogy a mellékszereplőkből ilyen sok energiát lesznek képesek kihozni és ez még csak a kezdet!

A sztori Rip Hunter bemutatásával kezdődik, aki röviden összefoglalva egy időutazó. Megunja azt, hogy a főnökei az Idő Mesterei egy szó nélkül hagyják, hogy Vandal Savage elpusztítsa a Földet.  Egy hősökből és két gonosztevőből álló csapatot toboroz össze, akiknek küldetése Savage megállítása lesz. Lényegében kapunk egy Dr Who (Ki vagy Doki) hatású sorozatot, aminek valószínűleg minden része egy másik évtizedben fog zajlani, és  megeshet, hogy mindig más akadályba és ellenségbe ütköznek! Ez valljuk be, azért tartogathat számunkra meglepetéseket! 

Egyébként egész vicces belegondolni abba is, hogy a Rip Huntert alakító Arthur Darvill, aki valaha a Doktor társa volt a kalandjai során, mint Rory Williamsmost pedig újfent egy időutazó kalandor lett, aki szintén a világ megmentésén dolgozik! Valószínű, hogy nem véletlen választották a színészt a szerepre, mégiscsak rendelkezik némi tapasztalattal ilyen történetekkel kapcsolatban!

Ami tetszett, hogy tényleg megmutatkozik benne miért is hősök, legalábbis egyes karakterek! Azt is láthatjuk, ahogy a rosszfiúk Captain Cold (Wentworth Miller) és Heatwave (Dominic Purcell) már az első pár percben találnak maguk mellé a kis csapaton belül egy társat Fehér Kanári (Caity Lotz) személyében. Lesznek itt még érdekes fordulatok azt hiszem!

Elég jól elosztották a fókuszt a sorozat szereplői között, szóval mindenkinek jutott elegendő tér ahhoz, hogy ismét bemutatkozhasson a nézők számára. Ráadásul már kaptunk arra utaló jeleket is, hogy Hawkman és Hawkgirl története is teljes mértékben fel lesz térképezve számunkra!

Igen nehéz dolog felépíteni egy sorozatot olyan szereplőkre, akik eddig háttérbe voltak szorítva, úgyhogy azt is csodálom, hogy ezt egyáltalán be merte vállalni a CW, meg persze a DC. Egy dolgot le lehet szögezni, TV-s mértékhez képest egész látványos volt eddig CGI terén a sorozat! Megeshet, hogy a Jövő Legendáipélda lesz arra, hogy a legváratlanabb helyekről érkezhet a siker. Az első rész nem volt rossz, meglátjuk, hogy mit hoz a jövő!

60%

""


Neked ajánljuk

Zöld Íjász és Villám újabb közös kalandja

Zöld Íjász és Villám újabb közös kalandja

2015.11.19
A Holnap Legendái előzetes!

A Holnap Legendái előzetes!

2015.11.24
Need for Speed - PC megjelenés

Need for Speed - PC megjelenés

2016.02.11
Térj vissza Középföldére - érkezik a Shadow of War!

Térj vissza Középföldére - érkezik a Shadow of War!

2017.02.28
AniMoment: Újra kinyit a Kuroshitsuji kávézó!

AniMoment: Újra kinyit a Kuroshitsuji kávézó!

2016.06.10

Kiemelt cikkek

Lucifer 5. évad - megjött az első előzetes

Lucifer 5. évad - megjött az első előzetes

2020.07.13
Két VILLÁM találkozása

Két VILLÁM találkozása

2020.01.15
Hivatalos fotókon a Witcher karakterei

Hivatalos fotókon a Witcher karakterei

2019.07.01
Lucifer 4. évad - Az ördög visszatér

Lucifer 4. évad - Az ördög visszatér

2019.05.27
Hivatalos premierdátumot kapott a Lucifer 4. évada!

Hivatalos premierdátumot kapott a Lucifer 4. évada!

2019.04.11

Legfrissebb írásaink

Lucifer 5. évad - megjött az első előzetes

Lucifer 5. évad - megjött az első előzetes

2020.07.13
Lucifer 5. évad - Megvan a hivatalos dátum

Lucifer 5. évad - Megvan a hivatalos dátum

2020.06.22
Két VILLÁM találkozása

Két VILLÁM találkozása

2020.01.15
Megérkezett a Witcher első trailere!

Megérkezett a Witcher első trailere!

2019.07.20
Hivatalos fotókon a Witcher karakterei

Hivatalos fotókon a Witcher karakterei

2019.07.01