Hír

Jön a Vampyr tévésorozat!

Jön a Vampyr tévésorozat!
A Dontnod idei játéka a Vampyr lehetőséget kap arra, hogy egy sorozat formájában teljesedjen ki.

Kétség se fér hozzá, hogy az idei év eddigi talán legkirályabb játékát a Dontnod nyújtotta a Vampyr képében. Dr. Jonathan Reid története egyszerre volt csodálatos és megborzongató, hiszen a történet és maga a játékmenet is kivételesen jól sikerült, ám ezzel még nincs vége!  A Fox 21 bejelentette, hogy immáron övéké a filmesítési jogok, így mondhatni zöld utat kapott a sorozat. Ez persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy jövő ilyenkor már egy újabb vámpíros sorozatra csorgathatjuk a nyálunkat, de a kilátások egészen biztatóak.

Mivel a Vámpírnaplók (The Vampire Diaries) már véget ért és a sorozat spin-offja, A sötétség kora (The Originals) is már az utolsókat rúgja, jelenleg nem igazán futnak erősebb sorozatok ebben a témában, így egy esetleges vérszívós történet egész jó esélyekkel indulna. Az persze még kérdéses, hogy ha minden simán megy, mégis mikor láthatjuk majd az első részt, de az biztos, hogy ebből a játékból aztán igazán vérmes és izgalmas műsort lehetne faragni.

Én bevallom legszívesebben örömtáncot járnék a hír hallatán, hisz lássuk be, bár elég döcögős volt a játék elkészülése és sokat vártunk rá, legalább annyira volt fenomenális játszani vele. A történet, a karakterek, a látvány, a helyszínek, de még a vámpír képességek is olyan gondosan voltak kidolgozva, hogy ha valamire, erre bőven megérte kiadni a pénzünket! Na de egy sorozatnál vajon hogyan működnének ezek, és ami a legfontosabb: ki lenne alkalmas a szerepre?  

forrás: comingsoon.net 

 


Neked ajánljuk

Vampyr - Megjelentek az első képek

Vampyr - Megjelentek az első képek

2016.03.01
VAMPYR gameplay:  14 perc betekintés a játékba

VAMPYR gameplay: 14 perc betekintés a játékba

2016.08.23
Érkezik a Megtorló

Érkezik a Megtorló

2015.11.05
Dr Who idei karácsonya

Dr Who idei karácsonya

2015.12.05
Vampyr: érdekességek és a megjelenési dátum

Vampyr: érdekességek és a megjelenési dátum

2018.02.15

Kiemelt cikkek

Lucifer 5. évad - megjött az első előzetes

Lucifer 5. évad - megjött az első előzetes

2020.07.13
Két VILLÁM találkozása

Két VILLÁM találkozása

2020.01.15
Hivatalos fotókon a Witcher karakterei

Hivatalos fotókon a Witcher karakterei

2019.07.01
Lucifer 4. évad - Az ördög visszatér

Lucifer 4. évad - Az ördög visszatér

2019.05.27
Hivatalos premierdátumot kapott a Lucifer 4. évada!

Hivatalos premierdátumot kapott a Lucifer 4. évada!

2019.04.11

Legfrissebb írásaink

Lucifer 5. évad - megjött az első előzetes

Lucifer 5. évad - megjött az első előzetes

2020.07.13
Lucifer 5. évad - Megvan a hivatalos dátum

Lucifer 5. évad - Megvan a hivatalos dátum

2020.06.22
Két VILLÁM találkozása

Két VILLÁM találkozása

2020.01.15
Megérkezett a Witcher első trailere!

Megérkezett a Witcher első trailere!

2019.07.20
Hivatalos fotókon a Witcher karakterei

Hivatalos fotókon a Witcher karakterei

2019.07.01