
Batman animációs filmekből eddig se volt hiány, de most végképp nem lesz. Habár idén jelent meg a Batman és Harley Quinn, valamint jövőre várható a '89-es képregény alapján készülő Gotham by Gaslight, más meglepetést is tartogatnak nekünk. A legújabb produkciót a Warner Bros. Japan hozta tető alá, így ezek után már nem is olyan meglepő a tény, hogy egy animéről van szó, de nem is akármilyenről!
Korábban már láthattunk a Batman: Gotham lovagja kisfilmekben, hogy a denevérember igen is szépen helyt tud állni az anime stílusán belül is. Idén bejelentették, hogy The Batman Ninja néven jelenik majd meg egy film, és ennek örömére az idei NYCC-on már egy figura szett is bemutatásra került. Itt láthattuk Joker-t és Batman-t szamurájként, de magáról a filmről még mindig nem sokat lehetett tudni.
Shogun öltözet, katana az oldalán... hát igen, erre az ábrázolásra már bátran mondhatjuk, hogy formabontó. A történet szerint valami csoda folytán -talán Joker egyik új őrült terve miatt- hősünk Japánba kerül, de nem ebbe a korba. Menekülnie kell, mindeközben alkalmazkodnia is a környezetéhez, így kénytelen levetnie megszokott ruháit, és egy ninja bőrébe bújnia. Viszont félteni nem kell őt, hiszen nem egyedül kerül ebbe a furcsa világba. Felbukkan többek között Alfred, a Macskanő, Deathstroke, Nightwing, Kétarc és természetesen Harley Quinn is. E sok dolog közt még az is kérdéses számomra, hogy kerülnek Batman felszerelése-pontosabban gépei- is abba a korba, hiszen valljuk be, egy Batmobile nem épp szokványos jármű a középkori Japánban.
A történetet Kazuki Nakashima (Kill La Kill) írta, a karakter design viszont Takashi Okazaki (Afro Samurai) érdeme. Ezek fényében elég nyilvánvaló, milyen látványvilágra számíthatunk, és be kell valljam, nekem összességében ez így egész szimpatikus. Maga a látványvilág is igen érdekes, hiszen a szokványos 2D elemeket egy kevés CGI-al pótolták ki, aminek következtében néhol kissé álomszerű jeleneteket kapunk, de ez így szép. Érdemes egy pillantást vetni rá:
Habár hozzánk valószínűleg nem fog eljutni, szerencsére az ígéretek szerint hamar kiadják majd DVD-n és Bluray-en.