
Július 24.-én ismét megrendezték a Wonder fesztivált, persze nem máshol, mint japánban. Rengeteg figura került bemutatásra és sok prototípust is kiállítottak, illetve akad néhány dolog ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Mivel most mindenki SDCC lázban ég, illik egy kicsit betekinteni az év egyik legnagyobb figura bemutató eseményére.
Figma, Kotobukiya és még sokan mások
Aki kicsit is szereti az animéket, könnyen a figurák rabjává tud válni. Sokaknak lehet ismerős amikor belépünk a conra, és még meg se érezzük a sushi illatát, már rohanunk a holdfényteam vagy más csecsebecséket árusító pultokhoz hogy ott hagyjuk a fél havi lakbérünket vagy a következő 3 évi szülinapi pénzünket. Persze nálunk sajnos nem olyan nagy a választék és az árak se túl gyerekbarátok, de álmodozni szabad.
Az egyik érdekesség a két új bejelentett One punch man figura. Az egyik ezek közül nagy örömünkre figma lett a szokásos pózoltatható kiadásban, a másik pedig ütés közben ábrázolja Saitama-t. Utóbbihoz hasonlót már adott ki a Bandai korábban.
Dc comics: Ikemen kiadás?
A Kotobukiya új szériájában a denevér családot tárja majd elénk. Elég vegyes a fogadtatása, hiszen ilyen szépfiús külsővel elég kevés DC karaktert ábrázoltak. Nightwing már előrendelhető és a másik négy szereplő is bemutatásra kerül.
Láthatunk még további DC karaktereket, de Vasember is kapott új figurát és régi ismerős karakterek is újra színpadra kerültek. Akadtak bőven pajzánabb szobrok is, nem is kevés. Nemsokára betekintést nyerünk néhány olyan figura születésébe is amik talán sose jutnak el a gyártósorra, bármilyen szépek is. Addig is itt vannak további képek az eseményről:
Képek és forrás: