
Mi itt a Critical ERROR-nál úgy vagyunk a Play Arts Kai figurákkal, hogy némelyikért oda megy vissza vagyunk, aztán vannak darabok, amiket már enyhén túlzásnak tartunk dizájn szempontjából. Ezért is esik jól látni, hogy vannak még esetek, mikor a Square Enix telibe talál egy karaktert a gyűjtők számára!
Elég impozáns darab ez a Rozsomák, ezt azt hiszem az előbbi kép után ti magatok is észrevehettétek. Egyszerűen nem lehet mást mondani rá, ezt nagyon eltalálták! Persze biztos akadnak majd olyanok, akik azt mondják, hogy a bicepszeket eltúlozták, meg a dizájn sem a legjobb, de hát erre van az a mondás, hogy ízlések és pofonok.
Természetesen Play Arts-ról lévén szó, tudjuk, hogy jó pár kiegészítővel érkezik majd a figura. Ez jelen esetben a jól megszokott állványt (mivel alig állnak meg lábukon a Play Arts-ok), egy csere fejet, katanát és jó pár pót kezet jelent.
Sajnos van egy kis üröm is az örömben, hiszen nem egy olcsó darabról beszélünk. Ez a Rozsomák jelenleg 150 dolcsit, vagyis kb. 42 000 Ft-ot kóstál, de mivel ez még csak előrendelés, ezért azon se csodálkoznék, ha változna az ár a későbbiekben.
Szerencsére ott még nem tartunk, hogy fizettni kelljen a figura lecsekkolásáért, ami azt hiszem nem kérdés, hogy jó pár gyűjtő polcán ott fog virítani a közeljövőben: