Ez a szerdai nap életre szóló élmény volt nekem, és fogadok másoknak is, ugyanis Sarah Andersen Magyarországra látogatott! Szerencsére nekem is alkalmam volt ellátogatni a közönségtalálkozóra, ahol rengeteg kérdésre kaptunk választ, majd ezután következett a dedikálás és még közös képet is lehetett vele készíteni. Nagyon jó érzés volt élőben látni Sarah ragyogó arcát, de tényleg, nem hittem volna hogy ennyire mély nyomot hagy majd bennem az a pillanat. Na, de lássuk, hogyan is telt az a bizonyos nap:
Megérkeztünk..hova is kell menni?
Korábban már jártam néhányszor a nyugati téri Alexandra könyvesboltban, de nem igazán tudtam merre lehet a Pódium. Szerencsére elég hamar kaptunk egy kis útba igazítást. A szerdai előadás délután 3 órára volt meghirdetve, mi pedig már jóval korábban ott lebzseltünk, hiszen semmiről se szerettünk volna lemaradni. Még az utolsó pillanatban is kaptam kéréseket ismerősöktől, hogy próbáljak aláírást szerezni nekik, így jól jött, hogy a könyvesboltba szép számmal kaphatóak voltak a kötetek. A szó szoros értelmében kéznél voltak.
A sor már elég hosszú volt, ez a Doodle Time - Sarah's Scribbles - Magyarul oldal képein is jól látszódik. Bele se merek gondolni, mennyien állhattunk még kint is sorba, nem is beszélve a pénteki napról, amikor is még több látogató (volt) várható.
Az a bizonyos beszélgetés
Miután bezsúfolódtunk a terembe, megjött Sarah, Barbara ( Doodle Time - Sarah's Scribbles - Magyarul) és Peti, aki minden erejét összeszedve tolmácsolta nekünk a feltett kérdéseket és az arra kapott válaszokat. Ez úton is ezer hála a kemény munkájukért és mindenért amit most csinálnak/csináltak, egyszerűen zseniálisak! Habár Saraht annyira nem lehetett hallani, Petit annál inkább, így a végén minden választ tisztán értettünk.
Az elején a már korábban interneten leadott kérdésekre kaptunk választ, majd -ahogy az idő engedte- saját kérdéseket is fel lehetett tenni. Erre az elején még nem sok embernek volt bátorsága, de a végére egész jól belelendültünk. Erről később elvileg felkerül majd a hangfelvétel is, így én csak néhány érdekességet jegyzeteltem le:
- Melyik a kedvenc országod?
Magyarország, természetesen! *mindenki felnevet a teremben* Najó, igazából Dánia. A szüleim onnan származnak, én pedig megkaptam a kettős állampolgárságot.
- Mikor kezdtél képregényeket rajzolni?
Először még középiskolában a barátaimnak. Afféle öngyógyítás volt nekünk, a képregény kifigurázta a helyzeteket és így könnyebben tettük túl magunkat a rossz élményeken.
- Volt már olyan, hogy lerajzoltál egy rossz élményt/érzést, és utána látva a visszajelzéseket a képregényre, jobban érezted magad?
Igen, volt már ilyen. Amikor valami rossz történik, szokásom elmélyülni abba a gondolatba, és csak zuhanni egyre mélyebbre és mélyebbre. De amikor láttam, hogy nem csak én vagyok ilyen, hanem más is hasonlóan érez, kicsit megnyugodtam hogy nem csak vele történik ez meg.
- Férfi rajongóidról mi a véleményed?
Az ilyen közönségtalálkozókra főleg lányok szoktak eljönni, de tudom, hogy az oldalamat nagyon sok fiú is nézi, már kezd az 50-50% felé közelíteni az arány. Nálatok ez egy kicsit más, itt a látogatók nagyjából 80%-a lány, bár ezt most is látni.
- Jövőbeli tervek?
Szeretném befejezni a művészeti suliban a mesterképzést és még több könyvet kiadni. 5 kötetet szeretnék megjelentetni, a következőnek már javában folynak a munkálatai, és azt is elárulom, hogy mivel az első kötet piros volt, a második pedig kék, így a következő, azaz a harmadik kötet lila lesz. Értitek ;) :D
- Volt olyan pillanat, amikor azon gondolkoztál, hogy abba kellene hagyni ezt?
Igen, kétszer is. Először akkor, amikor elkezdtem a művészeti iskolát. Rengeteg tehetséges emberrel találkoztam, és amikor láttam, hogy mennyire nehéz elhelyezkedni, mennyire kicsi a piaca, megrémültem. Ezért is vagyok annyira hálás a rajongóimnak, hiszen nélkületek nem tarthatnák most itt.
A másik eset fél éve történt, amikor az internetet elárasztották a képregényeim módosított változatait, amit főleg amerikai szélsőjobbosok használtak gyűlöletkeltésre, de volt ahol náci szimbólumok is kerültek rá. Ez nagyon rossz időszak volt, sok támadás is ért, mivel volt aki azt hitte, hogy én készítettem őket. Ez viszont egyáltalán nem volt igaz, sőt, sok képregény eredeti verziója pont hogy az ellenkező mondandóval készült. Nagyon rosszul esett látni, mire használták a képregényeket.
- Az elején féltél a gyűlölködő/negatív kommentektől?
Amikor elkezdtem, még nem. Akkoriban csak a tumblr-re töltöttem fel a rajzokat, ott kicsit nehezebb is volt kommentelgetni. Akkoriban még az internet egy kicsit szebb és békésebb hely volt. Mára ez megváltozott, de igyekszem nem hagyni, hogy a negativitás felém kerekedjen.
- Klasszikus vagy digitális rajzokat kedveled inkább?
Klasszikus, de be kell látnom, hogy a digitális rajzoké a jövő, sokkal könnyebb vele dolgozni. Minden sokkal egyszerűbb, testhezállóbb, de szeretem ha olyan hatása van, mintha kézzel készült volna.
- Szoktál nézni animéket vagy mangákat?
Igen, főleg mangákat szeretek olvasni! Régen is nagyon sokat olvastam, manapság is. Szeretem, hogy annyi érzelem van benne és a Miyazaki filmekből merítettem is ötletet, hogyan tudnám bemutatni, leírni a karaktereimet. Viszont az a rajongói közösség, ami kiépült e-köré, már annyira nem szimpatikus, jobb szeretek ebből inkább kimaradni, néha kicsit ijesztő tud lenni. Inkább nem nyitom ki azt a bizonyos ajtót.
- Szoktál magadra rákeresni az interneten? *nevetés a teremben* :D
Régebben sose csináltam, de a fél éve történtek után már szokásommá vált hetente többször is ellenőrözni, mi jelenik meg rólam. Nem szeretném, hogy álhírek terjedjenek el, így igyekszem időben közbelépni, ha valami ostobaság jelenik meg.
- Lesz e képregény erről a találkozóról, illetve készítettél e már hasonló helyzetről?
Lehet hogy lesz, csak nem fogjátok észrevenni. Korábban már készítettem képregényt amikor elkezdtem a találkozókra járni. Akkoriban még nagyon lámpalázas voltam, ha sok ember előtt kellett megjelennem. Lehet még emlékeztek a komfortzónás képregényemre, na, az abban az időben készült.
- Mi a véleményed a magyar ételekről? Például a gulyásleves, madártej.
Minden amit eddig kóstoltam, nagyon ízlett. Viszont sokról nem tudok véleményt mondani, mert vegetáriánus vagyok. De a madártej nagyon ízlett!
- Miért vagy vegetáriánus? :D
*nevetés* Magának a húsnak az ízét nagyon szeretem, de sajnálom az állatokat érte. Egyfajta bűntudatom van, ezért inkább nem eszek húst. De ezt senkire se akarom ráerőltetni, egyszerűen csak nekem így esik jól.
Megjegyzés: A fentiek nem szóról-szóra Sarah szavai, a kis macskakaparásos jegyzetem alapján dolgoztam, de remélem a lehető legjobban sikerült átadnom mindent amit mondott.
A várva várt dedikálás
Az előadás után következett egy rövid kis szünet, majd elkezdődött a dedikálás, egész pontosan a sorban állás. Amíg mi bent Saraht hallgattuk, az előtérben már elég sok ember várakozott, így nekünk az épületen kívülre kellett mennünk. Idő közben odajött hozzánk egy dolgozó a boltból, és elkezdett nekünk ingyen mangát osztogatni. Gondolom ez afféle kárpótlás volt az újabb sorban állásért, és bár engem személy szerint hidegen hagy a Tarot Café, azért szép gesztus volt.
A sor szépen haladt előre, mi kellemesen elcsevegtünk közben az új barátainkkal, majd kaptunk kis cetliket is. Ezekre a nevünket kellett olvashatóan (mondom OLVASHATÓAN) ráírni. Nekem ez csak sokadik próbálkozásra, de sikerült. A kis cetliket aztán a könyvbe kellett tenni, vagy a mellé, amit alá szerettél volna íratni, így nem kellett idegesen makogva betűznöd a nevedet amikor sorra kerültél. Ahogy haladtunk felfelé, lassan ismét megláttuk Saraht, és a tőle nem messze lévő kis asztalt tele aranyos hűtőmágnesekkel. Én ekkorra már remegtem az idegességtől, így a 250 forint már szinte kiesett a kezemből amikor fizettem érte.
Végül aztán sorra kerültünk. Ott ült Sarah, én pedig úgy szorongattam a két könyvet a kezembe, mintha épp csak az állítana meg attól, hogy egy szakadék mélyére zuhanjak. „Szia, hogy vagy?" Kérdezte Sarah, én pedig hirtelen úgy éreztem, hogy valami épp most tiporja sárba az angol tudásomat. Ezek után a „köszi, jól" valahogy nem hangozhatott túl meggyőzőnek. Ahogy előttem sokan másokon, most rajtam is láthatta, mennyire lámpalázas tudok lenni, így egy kis nyugtatgatás után elkezdte aláírni a könyveket, ám csak ekkor láttam meg, hogy nem akármilyen aláírásokat kapunk:
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én álmomban se hittem volna, hogy egy aláírás ennyire cuki tud lenni. És cicát kaptam...CICÁT! (nagyon macskás vagyok, szóval kifejezetten jól jött így le a dolog :D ) Azzal pedig pláne nem számoltam, hogy még közös kép készítésére is lesz lehetőség...
Miután átadtam a helyemet a soron következőnek, szépen félrevonultam a sarokba sírni. Na jó, annyira azért nem volt vészes a helyzet, de a velem lévők tanúsíthatják, hogy ritkán hatódok meg ennyire. A szó szoros értelmében a fellegekben éreztem magam.
KÖSZÖNJÜK SARAH!
Annyi ember állt aznap sorban, és ahogy láttam, szinte mindenki legalább két könyvet vitt magával... nem is igazán tudom, hogy bírhatta energiával szegény. És ez még csak a szerdai nap volt, pénteken még többen mehetnek/mehettek. A többi közönségtalálkozóról nem is beszélve... Nagyon remélem hogy Sarah kezei mindezek után kap egy kiadós pihentetést valami speciális, mágikus erejű kézkrémmel.
Ha van valaki, akire most felnézek, az ő. Sugárzik belőle a szeretet és a jókedv, sose hittem volna hogy ilyen magával ragadó élmény lesz vele találkozni. Egyszerűen páratlan személyiség. Remélem még sok-sok évig olvashatjuk a képregényeit és máskor is ellátogat hozzánk. Köszönjük hogy itt voltál, Sarah!
képek forrás:
