Kritika

Kalyber Joe 1. rész

Kalyber Joe 1. rész
Ki az a Kalyber Joe? És miféle könyv van a kezében? ÉS miért öltözött mocsárlénynek a haverja? (na jó, ez utóbbira nincs válaszunk...)

Idén jelent meg Pilcz Roland legújabb képregénye, a YKX - Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai, és ennek örömére lajstrom alá is vettük egyik korábbi művét, a Kalyber Joet. Habár a történet eredetileg még 2005-ben jelent meg, azóta  már megélt egy újabb és sokkal impozánsabb kiadást is, ám lássatok csodát, ezt is szinte úgy kapkodják, mint a cukrot. Na de miről is van szó?

A diplomához vezető rögös út

Igen, bizony ilyen is van. A történet során találkozhatunk szinte mindennel, amik a kollégiumi élet szépségét adják. Kalyber Joe épp a Headstone-i főiskolán kezdi meg tanárszakos gyakorlatát, amikor élete egyik pillanatról a másikra feje tetejére áll. Miközben igyekszik mindent megtenni, hogy némi tiszteletet vívjon ki a kisdiákok szemében, illetve ne fulladjon bele az agyagozási technikák rejtelmeibe, néhány csalafinta lurkó az egyik könyvtár látogatás során meglovasít egy igencsak rejtélyes könyvet. Persze ahogyan azt kell, az ifjú titán igyekszik úrrá lenni a helyzeten, de úgy tűnik, több dolog bújik meg itt, mint amit elsőre gondolnánk. 

A tökéletes zsigeri humor

Habár maga a képregény alig 60 oldalas, több humor szorul belé, mint amennyit egy hazaút során meg tudnánk emészteni. Na persze ezt nem rossz értelemben mondom, hiszen szerencsénkre Roland tökéletesen tudta, mikor, mennyire kell megdolgoztatni a rekeszizmainkat. Olyan spontán humorbombát faragott ebből a kiadványból, hogy élmény volt olvasni. Nem is igazán kellett komolyan venni a cselekményt, persze itt-ott akadtak izgalmasabb jelenetek, de összességében az egész cselekményszálat egységes, könnyed hangulat lengi be, amit üdítő olvasni. Na jó, nem akarok nyálas lenni, ez a képregény tényleg király, mintha csak néhány ökörség elevenedne meg a mindennapjaimból. 

Az a digitalizált csoda

A karakterek jól kidolgozottak, a megjelenésük és a személyiségük egyaránt. Látszik, hogy ez a képregény nem pár hónap munkája hiszen ahogy Roland a kötet elején is írta, a karaktert még 11 éves korában találta ki, ami igencsak nagy szó! Azóta is kisebb-nagyobb kihagyásokkal dolgozott a történeteken, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy annyira összeszedett kiadványt kaptunk. Látszik, hogy grafikailag is sokat fejlődött az első megjelenés óta, hiszen bár a YKX képi világa ennél azért jóval kidolgozottabb, itt is jó pár háttéren látszik a gondos és precíz munka gyümölcsöző eredménye. Akinek kedve van hozzá, esetleg el is kezdheti számolni, hány Star Wars utalás van a kötetben..elárulom, sok. 

A Kalyber Joe tehát olyan, mint egy könnyed üdítő egy megfáradt nap után. Jól esik, felfrissít, és minden benne van, amit csak a szervezetünk kívánhat. Az egészben talán az a legjobb, hogy Roland nem állt meg egy kötetnél, hanem jelenleg 5 résznél járunk (ebből az utolsó 2 részes). 

90%

"Pörgős és ígéretes kaland a javából! Ez a képregény garantáltan megdolgoztatja a rekeszizmainkat. "

Neked ajánljuk

YKX, avagy Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - A Csapda

YKX, avagy Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - A Csapda

2018.05.05
HIVATALOS! Joe Manganiello lesz Deathstroke!

HIVATALOS! Joe Manganiello lesz Deathstroke!

2016.09.08
YKX #2, Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - Sötét vizeken

YKX #2, Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - Sötét vizeken

2019.05.05
Már tudni is, hogy ki lapul Deathstroke maszkja alatt?

Már tudni is, hogy ki lapul Deathstroke maszkja alatt?

2016.08.31
Halloween-i Family Guy részek

Halloween-i Family Guy részek

2017.10.18

Kiemelt cikkek

YKX #3, Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - Szökésben

YKX #3, Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - Szökésben

2020.05.31
Én vagyok a törvény - Dredd bíró újra akcióban

Én vagyok a törvény - Dredd bíró újra akcióban

2020.01.19
YKX #2, Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - Sötét vizeken

YKX #2, Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - Sötét vizeken

2019.05.05
YKX, avagy Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - A Csapda

YKX, avagy Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - A Csapda

2018.05.05
Képregénybörze 37.

Képregénybörze 37.

2018.03.25

Legfrissebb írásaink

2018.09.03
YKX, avagy Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - A Csapda

YKX, avagy Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - A Csapda

2018.05.05