
Minden Trónok Harca fan kapaszkodjon, amibe tudjon! Úgy néz ki, hogy a Skyrim és a Fallout fejlesztője hamarosan szabadjára engedhet minket Westeros világában is!
RPG már játszódott ebben a világban, sőt egy Telltale történettel is gazdagabbak lettünk, ugyanakkor a George R. R. Martin történetei sosem teljesedhetett ki olyan mértékben videójáték formájában, mint kellett volna, pedig aztán lehetőség adva volt. Ez azonban most változhat, hiszen egy olyan infót szivárogtathatott ki az amerikai Target áruház a weblapján, ami sokakat elég sokkos állapotba hozhatott, főleg a 7. évad fináléja után.
Bizony, jól látjátok. A Bethesda neve mellett nem más, mint a Game of Thrones felirat szerepel. Ez már csak azért is lehet sokkoló sokak számára, hiszen elég híres a hatalmas kaliberű, és tényleg szinte véget nem érő fantasy játékairól ez a cég, ami őszintén szólva nem kevés lehetőség előtt nyitja meg a kapukat a fejlesztők számára egyaránt, és ezzel természetesen a játékosok előtt egyaránt.
Azonban sajnos annyira még nem örülhetünk. Habár a Target oldala, ahol ez az apróság megjelent még nem tűnt el, de ettől még semmi sem biztos. Sajnos hivatalos bejelentést a Bethesdatól még nem kaptunk. Mondjuk még változhat a helyzet, hiszen elég nagy sztori ez ahhoz, hogy a fejlesztőcég ne foglalkozzon a hírekkel. Egy szó, mint száz, várjuk ki a végét ennek a történetnek, és reménykedjünk, hogy ez a hír nem jut olyan sorsra, mint a legtöbb karakter a sorozatban!