
Mondhatnánk, hogy az eddigi Star Wars játékok legjobbika következik. A Jedi Knight 2 elhozott minden jót, ami Star Wars. Fénykard párbajokat, lépegetőket és rengeteg csatát, ahol plazma lövedékek tömkelege cikázik a fejünk felett vagy épp csapódik vissza a fénykardunkról!
Most felmerülhet bennetek a kérdés, hogy miért éri meg ez az "ezer éves" játék. Ezt természetesen lentebb mindjárt megtudjátok, de előszóban csak annyit, hogy STAR WARS! Persze ez igazából ritkán jelentette azt, hogy minőségi játékot kapunk, de higgyetek nekem, most azt kaptok. Nem mellesleg, ha arra vágytál eddigi életedben, hogy egy jó fénykardpárbajt vívhass a gép vagy akár igazi személy ellen, akkor ez a te játékod! Még semelyik másik játékban nem volt ennyire élvezetes és látványos a fénykardokkal való hadonászást, ráadásul itt igazán jól sikerült az irányítás ehhez.
De vágjunk is bele!
Történet
Mondhatni, hogy a történetszál ott folytatódik, ahol a Mysteries of the Sith-ben végetért. Aki nem tudná, annak röviden összefoglalom. Főhősünk Kyle Katarn az előző játékban áttér a sötét oldalra, de végül Mara Jade nagy nehezen visszatéríti a világosra. Ekkor Kyle úgy dönt, hogy elvágja magát az erőtől, így ez sosem fordulhat elő többé.
Szóval itt vesszük fel a vonalat, hősünk újra zsoldosként tengeti a mindennapjait, de Luke egyik volt tanítványa, Desann fogjul ejti Katarn társát. Ekkor főhősünk úgy dönt, hogy újra az Erő útjára lép.
Nem mondhatni, hogy valami erős a történet, a szokásos egy sötét erő felüti a fejét sztori, így aki mély gondolatokat és tartalmas történetet vár, az ne ezt a játékot keresse, mivel ez inkább akciódús darab.
Grafika
Mit is mondhatnék. A korához képest szerintem kiválóan néz ki, szóval szépen öregedett. Akkoriban persze a csúcsok csúcsát képezte ez a grafika. Még emlékszem, hogy milyen nagy szám volt bekapcsolni a volumetrikus árnyékokat, mert megzabálta a teljesítményt elég rendesen, aztán rájött mindenki, hogy igazából nem is szép úgy.
Nem mellesleg odafigyeltek elég sok mindenre, pl.: a fénykard vágás nyoma megmarad a falon, egy kód használatávlal valóban úgy vágja szét az ellenfeleinket a fénykard, ahogy azt már sokan elképzeltük. Egy szó mint száz, íme pár képernyőkép és döntsetek ti!
Hangzás
Ahogy azt már több Star Wars játéknál is írtam, a hangzásra soha nem volt panasz, és ez ennél is igaz. Az összes hangeffekt rendben van, a fénykardok, ahogy hasítják a levegőt és összeérnek, mind egytől-egyig nagyon autentikus.
Irányítás
Ezen a területen szerintem brillírozik a Jedi Knight 2. Ugye fentebb már említettem, hogy eddig ebben a játékban a legjobb a fénykardpárbajozás. Talán a folytatásban, a Jedi Academyben jobb, de csak azért mert ott van dupla kard lehetőség, meg persze mindenki nagy kedvence a dupla pengéjű (Darth Mault nem kell bemutatnom gondolom).
Emellett persze az erő használata is nagyon jól meg lett csinálva. Kiválaszthatjuk, hogy melyik erőt akarjuk gyorsbillentyűn használni (multiban persze tudunk bind-eket készíteni, de ez egy másik történet). Ezzel is elkerülve azt, hogy a funkció billentyűket kelljen a heves harcok közepette keresni.
A Jedi ugrástól kezdve minden a helyén van. Megkapjuk az alap FPS irányítást, de érezni, hogy ez egy jó kis Quake III Arena motoron alapszik, így nagyon kiszámítható és pontos az irányítás benne.
Multiplayer
Igen, itt most kicsit kitérünk a többjátékos módra is, hiszen itt mutatkozik még meg igazán a játék időtállósága, mivel még mind a mai napig akadnak játékosok, akik fen lógnak a szervereken. Ezt természetesen úgy kell érteni, hogy valóban lógnak csak a szerveren, szóval mindenki ül egy körben és chatelnek, szóval egy 3D-s chatszoba lett a játékból.
Viccet félretéve természetesen van lehetőségünk harcolni a többiekkel, bár kell egy kicsit noszogatni őket. A pályán bárkit ki lehet hívni párbajra, például egy sima Free For All szerveren és így le tudjuk tesztelni a tudásunkat. Persze zöldfülűként rendre kapni fogjuk az osztásokat, hogy mekkora lámák vagyunk amikor kikapunk, de ha meg legyőzzük őket akkor meg azért, szóval nem kell komolyan venni.
Ahogy minden FPS, a Jedi Knight 2 is több játékmóddal rendelkezik. Most kiemelném azokat, amik nem az alap mindenki mindenki ellen, meg zászló lopás kategóriába esik, hanem egy kis csavart ad az egészhez. Ilyen például a Jedi Master mód, ahol annyival kavarták meg a mindenki mindenki ellen módot, hogy az lesz a Jedi, aki először kaparintja meg a fénykardot, a többiek pedig sima fegyverekkel kell, hogy leterítsék őt.
A másik ilyen mód a Duel, ahol körökre osztva rak be két játékost egy kis méretű pályára a szerver és szépen végig lehet harcolni így a mezőnyt, már ha ügyesek vagyunk. A harmadik pedig nem más mint a Capture The Ysalamiri. Ennek a módnak a lényege, hogy egy ilyen Ysalamirit kell elkoboznunk a zászló helyett és visszavinni a bázisunkra. A dolog pikantériája az, hogy ez a lény megakadályozza, hogy használjuk az erőt, így sokkal inkább ki vagyunk téve a támadásoknak, mint alapból.
Összefoglaló
Így a végén is csak azt tudom mondani, hogy ha szereted a Star Warst, akkor mindenképp megéri beruházni a Jedi Knight 2-re, hiszen olcsón hozzá lehet férni az ismertebb online piactereken. Azoknak is ajánlom, akik szeretik az FPS-eket, hiszen egy remek darabról beszélünk még ezen a vonulaton is. Aki viszont komoly történet miatt választaná, azt sajnos el kell keserítsem, mert sajnos nem a történeten van a hangsúly, hanem a harcokon és pár egyszerű logikai feladványon. Ezzel búcsúzom is a következő Áron alulig, ahol egy sötét hangulatú kis játékkal fogok visszatérni.
Az Erő legyen veletek!