
A Minecraft Story Mode Episode 4 már-már az évad lezárásának is tekinthető, mert a játék végén bezárnak egy ajtót és megnyitnak egy újat, hogy ezzel is előkészítsék a következő évadot.
Ez a rész merőben másra sikeredett, mint az előzőek. Sokkal jobban sikerült a készítőknek megragadnia a világvége és hősiesség hangulatát. Továbbra is az a célunk, hogy megsemmisítsük a hatalmas Wither Storm-ot, amelyet az előző részben balszerencsés módon még nagyobb erőhöz juttattunk.
Az egész történet már a legelejétől fogva nagyon gyors cselekménnyel rendelkezik. Persze itt ott kapunk egy kis pihenőt, de javarészt akciódús a sztori folyama. Rengeteg történeti elem lett jobban kidolgozva, mint eddig, mivel a karakterek tényleg fejlődnek, és a hangsúly is visszakerül a főhőseinkre.
A cselekmény előrehaladtával egyre nyomottabbá válik a hangulat, amivel nagyon jól átadják a reményvesztett légkört. Ezt kihasználva elég sok kapcsolatot lehet felépíteni a főhősünk és a többi karakter között, tartva vagy épp lerombolva bennük a küzdeni akarást. Fordulatok is vannak a történetben, de elég kiszámíthatóak voltak, ennek ellenére, kellemes változatosságot kölcsönöznek a történetnek.
Az előző részhez hasonlóan itt is van egy drámai jelenet a játék vége felé, ez esetben egy nagyon jól felépített kapcsolatot, és egy számomra nagyon kedvelt karaktert veszítünk el. Szerintem nagyon meghatóra és mellbevágósra sikerült az egész jelenet. Természetesen mivel gyerekjátékról van szó, ezért itt beletettek egy kis humort is, ami szerintem nem illett oda, annak ellenére, hogy az eredeti játék elemének tekinthető.
Összességében a negyedik epizód, egy nagyon jó befejezése/nyitánya a Minecraft Story Mode-nak, és ezzel a Telltale-nek sikerült kiköszörülnie az előző részek által okozott csorbát.