
Ez az epizód egy kellemes csalódás volt számomra, annak ellenére, hogy lineárisabb lett az elődeinél. Sokkal jobban sikerült eltalálni a Minecraft építéssel kapcsolatos hangulatát mint eddig.
Természetesen itt is előkerültek a gyerekes poénok, egy helyzet komikumot kifejezetten sokszor használtak, ami számomra erőltetett volt, de a célközönségnek valószínűleg megfelelő szórakozást nyújt. Viszont a viccek terén volt egy pár jó jelenet és beszólás, ami felnőtteknek is élvezhetővé teszi a játékot.
A történet Sorin keresésével folytatódik, akit végül annak rendje és módja szerint megtalálunk a saját kis világában. Sorin-ról kiderül, hogy egy elég szócializálódásra vágyó antiszociális egyén. Az ő kedvenc foglalkozása az Endermen-ek építésre való betanítása, ami később elég nagy bonyodalmat okoz nekünk.
A játékban végre megfigyelhető volt egy kisebb karakterfejlődés Lukas és Petra személyében, akik megkapták a történet fő hangsúlyát, ezzel ismét kevesebb szerepet juttatva az eredeti két legjobb barátunkra.
Lukas egyre erősödő aggodalma Petra iránt hirtelen átcsap bizonyítani akarásba és dühkirohanásba. Annyira gyorsan történik mindez, hogy én nem tudtam mi van, ahogy az általunk irányított karakter sem, de végül felgöngyölődik a szál és kiderül az egésznek az oka. Petra fejlődése annyiban nyilvánul meg, hogy a fertőzése miatt teljesen átváltozik a hangulata és ezzel együtt a hozzáállása is az adott szituációkhoz.
Sajnos a két jó barátunk és az előző részben megjelent új hősök kb. semmilyen szerephez sem jutnak, és így változást sem lehet észrevenni a karaktereiken.
A történet kellően mozgalmasra sikerült, elég sok a quicktime event, és a végén még egy jó kis fordulatot és egy hirtelen drámai jelenetet is kapunk, ami kifejezetten jó lehetett volna, csak nem építettek fel igazi kapcsolatot a szereplő és a főhős, és persze a játékos között.
Egy szó mint száz, a Minecraft Story Mode Episode 3 egy jól sikerült darabja a játéknak, és megvillant egy kis reményt a sorozattal kapcsolatban!