
Az Inside csak úgy, mint a Limbo egy platformer játék, amiben logikai és ügyességi feladványokat kell megoldanunk. Látványvilágiban láthatunk fejlődést az előző játékukhoz képest, a Limbohoz képest, ugyanis a sima két dimenziós térből áthelyezték a játékot három dimenziósba, vagy inkább két és fél dimenziósba, ha szakszerűek akarunk maradni.
A játék történetét tekintve szintén a Limbora hasonlít, hiszen nincsen neki teljes mértékben kifejtett sztorija, a készítők mindent a játékosra hagynak, hogy mit lát bele a történésekbe. Emiatt csak spekulálni tudunk.
A játékban való előrejutáshoz a pályán fellelhető zombi (bábú, tudattalan) embereket agykontrollal irányíthatjuk, így többen azt feltételezik, hogy a mi döntéseink is (mármint a karakteré) irányítottak, ami lényegében elmagyarázza hogy miért jutunk oda a játék végére ahova.
A játék megjelenése nagyon groteszk és sötét, ahogy azt a készítőktől már megszokhattuk, ezek mellett viszont még durva is. A játékban előforduló öntudattal rendelkező emberek kivétel nélkül agresszívek, ugyan ez igaz pár állatra is. Az előrejutás érdekében elég önző és gonosz dolgokat kell tennünk olykor, ami szerintem hűen bemutatja az élet "igazságtalanságát".
A hangok teljesen rendben vannak. Nagyon jó minőségűek a felvételek és a készítők még ezt is felhasználták, mint logikai/ügyességi elem, így akad olyan szituáció, amikor a hangokra kell hagyatkoznunk.
Összességében csak ajánlani tudom a Playdead ezen alkotását is, mert megfelelően sokáig le tudja kötni az embert a képernyő elé, és talán még egy kis gondolkodásra is rábír minket a történetének köszönhetően.