
Bár az E3-ig még várnunk kell a nagy bejelentésekkel, azért már most is szépen szivárognak ki az információk a hamarosan érkező Assassin's Creed játékról. A tavalyi év kivételes volt, olyan téren legalábbis mindenképp, hogy nem jött ki új játék. Bár ez nem is olyan meglepő, hiszen játék helyett egy egész estés filmet kaptunk, azt viszont be kell látnunk hogy ez a tempó talán az Ubisoftnak is sok volt.
Minket személy szerint Edward óta nem nagyon tudtak lekötni a történetek, a Unity-t bár végigvittük, a Syndicate-hez szinte hozzá se nyúltunk. Érezhető volt hogy kell nekik egy kis pihenés, többet kellene a történetre koncentrálniuk és talán jobban tennék ha leállnának azzal hogy ilyen rohamtempóban fejlesztik a játékokat. Úgy tűnik, ehhez tartják is magukat, de lássuk eddig mit tudhatunk a játékról.
- ha minden rendben megy, ősszel a polcokra kerül a játék(akárcsak a többi esetében)
- az Assassin's Creed: Origins egy trilógia része lesz
- az író Darby McDevitt lesz, aki a Black Flag-en dolgozott legutóbb, ebből adódóan a történet és a pálya is nagyobb lesz annál(mondjuk szerintem eddig se volt kicsi)
- multiplayer mód nem lesz, a hangsúly a történeten lesz(talán ezért is akkora a pálya)
- Xbox One, PS4 és PC-re érkezik majd meg (Switch-re nem tervezik)
- a The Witcher 3 elvileg nagyban befolyásolta a mostani fejlesztéseket (főleg mozgás és harci elemek)
- a mozgás (főleg a parkour) természetesebben fog hatni
- rejtett penge.."nyissz nyissz"..mint a régi szép időkben
- a hatalmas pálya egésze bejárható, rengeteg épület nyitott lesz számunkra
- a tornyok csak dekorációk-már ha lesznek-, a pályát egy sas felreptetésével tudjuk feltérképezni(ez mondjuk ötletes, elvileg nem lesznek olyan hosszú bejátszások mint amit megszoktunk)
- a korábbi részekkel ellentétben a látványvilág sokkal vidámabb, vagy legalábbis színesebb lesz (tehát a mocskos London után ismét visszatérünk a természet lágy ölére)
- Rebecca, William és Shaun ismét szerepet kapnak
- a karakterünk, Shed egy sokat próbált bérgyilkos lesz a való életben(szóval nem egy kezdőt tesznek be az Animusba)
- a csuklya viseletét kedvünkre állíthatjuk (mondjuk szerintem jobb ha fennmarad)
- Egyiptom, Görögország és Róma lesz majd az uticélunk
- Egyiptomban i.e. 2494. és 2345 között leszünk majd (a kiszivárgott képen említve van Khenut királynő, aki ekörül uralkodott)
Tehát júniusban E3, valószínűleg akkor már legalább egy előzetest kapunk, de lehet hogy egy rövid gameplay is belefér majd. Remélem érezhető lesz az Ubisoft fáradozása és jobb történetet kapunk, mint a korábbiak, eléggé ki vagyunk már éhezve egy jó kis assassin story-ra.
forrás: