
A Cossacks 3 egy úgymond remake-je a legelső játéknak, hiszen ez is a 17. és 18. században játszódik, sőt a játék mechanika se változott sokat. Ez a játék igazán visszarepít minket a 2000-es évek elejére. Manapság már nem állná meg a helyét a modern RTS-ek között, de szerintem nem is ezzel a céllal készült.
Old but gold
A Cossacks 3 a régen bevált Age of Empires formulát követi, ami kimerül abban, hogy építkezés, nyersanyag felhalmozás és hadsereg ömlesztése a lehető leggyorsabban. Természetesen, ahogy az régen volt, úgy itt is a csatákon van a hangsúly. Ez némileg bugyutább, mint a modernt stratégiai játékokban, hiszen a terepviszonyok nem befolyásolnak semmit, ellentétben a Total War szériával.
Ugyan ez elmondható a formációkra is, hiszen támadáskor mindig megbomlik a formáció és a seregünk egy hatalmas masszaként áramlik be a célpontra. Így maximum védekezésnél tudom elképzelni a hasznát, de hát ugye mind tudjuk, hogy a legjobb védekezés a támadás, tehát nem igazán sikerült teljes mértékben tesztelnem ezt az elméletemet.
Déjá vu
Röviden, a játék egy frissen csomagolt nosztalgia, így a célközönség egyértelműen, nem feltétlenül a modern RTS fanok, hanem inkább azok, akik kicsit visszanyúlnának a múltba és játszanának egy régi-új játékkal. Ezen aspektusa miatt kicsit kevésnek érződhet a tartalom, és sokak számára olyan érzés lesz, mintha már játszott volna ezzel. (Ami nem áll messze a valóságtól)
Persze ettől nem lesz kevesebb a Cossacks 3, inkább csak még hűségesebb önmagához. Ezek ellenére még mindig órákra oda tudott kötni a képernyő elé, hiszen azért egy szép formációban felállított "sereg" nem csúnya látvány, és ki ne szeretné azt az érzést, amikor porig rombolod az ellenfeled épületeit.
A mesterséges intelligencia viszont, nagyon rossz. Akár a legnehezebb módban is simán elverhetjük a gépet minden megerőltetés nélkül. A régebbi játékokra ez nem volt igaz, így ebben a részben ez egy hatalmas visszalépés.
Nem szeretjük az új dolgokat?
Irányítását tekintve szintén a régi RTS-eket idézi, ami jó is meg rossz is. Jó, mert már megszoktuk, és rossz, mert semmi könnyítés vagy újítás nincs benne. Például, amikor egységeket akar gyártani az ember, hogy formációkba rendezhesse őket, akkor egy adott egységből 36 főnek kell lennie, plusz a dobos és a parancsnok. Itt elfért volna egy újítás, hogy ne egyesével kelljen kifejleszteni az egységeket, hanem egy gomb megnyomásával elkezd "gyártani" 36 katonát.
Az egységek legyártása után viszont, ami pozitívum, hogy innentől kezdve az egység egy nagy objektumként szerepel, így nem kell mindig teljesen kijelölni az egységek összes katonáját.
Hol volt, hol nem volt...
Egyszemélyes kampányban nem igazán remekel a játék, nagyon nem. Nem olyan mint az Age of Empires 2-ben, hanem mintha csak előre megírt helyzetekben kéne helytálli, nulla történettel. Ennél többet nem is igazán tudok róla írni.
Ami viszont lehet jó pontja, az a többjátékos mód. Ezt sajnos nem állt módomban kipróbálni, de van egy olyan érzésem, hogy pörgős és zúzós harcokra lehet számítani.
Összességében nem rossz játék, de ezt már egyszer minimum megkaptuk régebben, így a felújított kinézetén kívül nem sokat nyújt a régi társaihoz képest, de legalább élvezetes. De a pénzét sajnos nem éri meg, mert egy gyorsan kiadott befejezetlen verziót kaptunk (még a teszt felület is megtalálható benne, csak a "P" gombot kell lenyomni).