A mennydörgés "ura" visszatért a mozikba, méghozzá egy olyan filmmel, melynek köszönhetően most végre sokak felfigyelhettek Thor karakterére. Nem azt mondom, hogy ez eddig a legjobb Marvel film, mert nagyon nem, ugyanakkor az tuti, hogy a három közül ez lett eddig a legjobb Thor film. A király dráma háttérbe szorult, az akció és a szórakozás főszerepbe került.
A nem egészen Ragnarök
A film fő történetszála nem más, mint Hela, a halál istennője körül forog. Az úgymond főgonosz első lépése, hogy megfosztja Thort pörölyétől, majd a csata során Odin fia az univerzum másik felén találja magát. Ezek után hősünk mindent megtesz, hogy visszajusson Asgardba és megállítsa a világa pusztulását, vagyis a Ragnarököt, melyet végül is Hela idézett elő. Ahhoz, hogy visszatérhessen otthonába, a hősünknek jó pár akadályt le kell küzdenie, többek között egy zöld óriást, a hihetetlen Hulkot is, az meg már csak hab a tortán, hogy szövetségesekre is szüksége lesz a közelgő háborúhoz, akiket egy eleinte eléggé széthúzó banda képében talán meg.
Habár a film Asgard pusztulásának történetét akarja elmesélni, de itt és most ezt valahogy elfelejtették a Marvel emberei. Több történetszálat vegyítettek össze a képregényekből, ezért egy hibrid született meg, ami meglepő, de hihetetlen jó egységet alkotott. Arról meg már nem is beszélve, hogy így ürügyet kapott a film arra, hogy pl. Thor és Hulk harcolhasson egymással, majd egymás oldalán (BvS style). Ez persze nem azt jelenti, hogy tökéletes és szép és jó minden (erre mindjárt visszatérek).
Üdv a 80-as években
Az a helyzet, hogy a Thor egy tökös régimódi akciófilm hatását nyújtja, mind képi világban, mind zeneileg. Nagyon könnyedén meg lehet szeretni ezt a stílust, de ugyan ilyen könnyen meg is lehet utálni. Lényegében egy Galaxis Őrzőit kell elképzelnünk, csak éppen a Thor filmekből ismert karakterekkel.
Végre lett szíve és lelke Thor történetének, de azért jó lett volna, ha valamire való történetet is kihoznak a Ragnarökből. A probléma az, hogy bár a karaktereket próbálták menővé tenni (az akcióval és beszólásokkal), ugyanakkor megfeledkeztek arról, hogy folyamatosan áldozzák fel a szórakozás oltárán a történetmesélést. Nem véletlen mondtam, hogy tipikus 80-as évek feeling a film. Ahogy a régi szép időkben, úgy most sem éreztem hogy bármiféle következménye is lenne az eseményeknek.
Poén hegyek és súlytalanság
Ha valami el tudta rontani a filmet, akkor az bizony a poén áradat volt. Egyszerűen nem volt pillanat, amit komolyan vettek volna a filmben. Az igazán drámai jelenetek is viccekkel lettek megtörve, ami kicsit kizökkentette az embert abból a pár másodpercből, mikor már el lehetett kezdeni komolyan venni a filmet.
Az éppen csak megjelenő drámaiság a legtöbbször karakterek beszólásain és cselekedetein keresztül tört meg. Szerencsére a legtöbb poént jól és időben helyezték el, már-már a helyzetkomikum adta a magaslabdákat, ugyanakkor hagyni kellett volna időt az embernek pihenni is. Jó röhögni, de csak egy darabig. Amikor már a hatodik poén sül el 10 másodpercben, az bizony sok lehet egyes embereknek, például nekem is.
A poénhegyeknek és a súlytalanságnak az egyvelege okozta azt is, hogy a film végén lévő kataklizma, ami ugyebár Asgard pusztulása, teljes mértékben antiklimatikusnak hatott a számomra. Megtörtént, kész és pont. A probléma csak az, hogy a karakterek is nagyjából ennyiből letudták a történteket. Nem mintha a lakhelyük lett volna X évezredek óta a hely, de mit számít mindez. Tudom Asgard a nép és nem egy hely, de na...azért valamennyire érezni kellett volna a helyzet súlyát.
A film, amit improvizáltak
Megtört egy aranyszabály, ami leginkább Taika Waititinek köszönhető. Waititi ugyanis egy olyan rendező, aki marhára nem akarja korlátozni a színészeit azzal, hogy erőteljesen követi a forgatókönyvet. Hagyta, hogy szabadjára engedjék a főszereplők a komikus oldalukat, amivel a film teljes mértékben átalakult valami felfoghatatlanul laza alkotássá.
Ezt lehet nagyon szeretni, vagy nagyon utálni, de letagadhatatlan, hogy ez kellett a Thor filmeknek. Nem csak Chris Hemsworth mutathatta így meg azt, hogy mekkora arc, hanem sokan mások is. A szabad színészi játéknak köszönhetően mindenki csillogott a vásznon. Szóval legyen szó főgonoszról, vagy főhősről, egyszerűen mindenki ott volt a toppon.
Arra azonban kíváncsi lennék, hogy a reshootok mennyire befolyásolták a film átalakulását. Nem titok, hogy a Thor: Ragnarok komoly újraforgatásokon ment keresztül. Ez többek között annak is köszönhető, hogy a film eredetileg 100 percesre volt tervezve, végül pedig egy 130 perces alkotás került a mozikba. A trailerek és a koncepciók egyaránt árulkodnak róla, hogy nem egy dolog változhatott meg. Mondjuk nem szükséges, hogy az igazságra fény derüljön, a lényeg végül is az, hogy kaptunk egy valamire való Thor filmet, de azért én személy szerint kíváncsi lennék.
Összegzés
Egyszerűen nem tudom se lehúzni, se nagyon ajnározni a Thor: Ragnarököt. Úgy önmagában a film történetébe nem nagyon lehet belekötni, mivel elég egyszerűek és mégis kiforrottak a látottak. Kifejezetten popcorn film hatását keltette az egész, ami többek között a képi világnak, no meg a kissé nevetséges szövegekkel megspékelt forgatókönyvnek is köszönhető. Egy biztos, nem lesz nehezen emészthető film, szóval bármikor elő lehet venni, ha laza esti kikapcsolódásra vágyna az ember, azt viszont nem mondanám, hogy az év legjobb szuperhős filmjeként is megállja a helyét.