
Miután a Warner Bros. bejelentette hogy Flash látható lesz még egy filmben idén, kicsit úgy éreztük magunkat mint a Batman Superman ellen előtt. Bár sokan kétségbe vonták ezt a kijelentést, a héten már a hivatalos stáblistába is bekerült Ezra Miller neve.
A film egyik főszereplője Bumeráng(Digger Harkness) akiről közismert hogy Flash egyik nagy ellensége. A színész Jai Courtney adott most egy interjút amiben mesélt a "nagy jelenetről". Eléggé meglepte a dolog, ugyanis ő csak akkor szembesült azzal hogy Flash a filmben van, amikor leültek megnézni a már elkészült produkciót. A stúdió annyira jól titkolta az egészet, hogy sajnálja, amiért lelőttek egy ekkora poént, hiszen ő egy jelenetet se forgatott Ezra Millerrel és így nekünk is akkora meglepetés maradhatott volna a cameo mint neki.
Másik érdekes interjú volt a napokban, amikor Will Smith mesélte el élményét a forgatásról. Sokan érzik magukat újra gyereknek amikor meglátják kedvenc szuperhősüket a filmvásznon, neki ezt most első kézből sikerült tapasztalni. Eleinte úgy kezelte a helyzetet, hogy "hát igen, egy újabb nagyobb film a karrierem során...", de később rá kellett ébrednie, hogy ez most őt is szíven ütötte. Ezt láthatjuk is a Batmobil megjelenésekor tett reakciójában.