Újabb év, újabb Pókember reboot. Lehet, hogy most már kicsit soknak tűnik, de végül is egy olyan hősről beszélünk, aki míg világ a világ az életünk és a popkultúra része lesz. Tetszik vagy sem, nem Vasember a Marvel arany tojást tojó tyúkja, ez a szerep mindig is Pókemberé volt, így aztán nem csoda, hogy a karakter jogainak részleges visszaszerzésével gyorsan bele is vágott a lecsóba a Marvel film divíziója, és ennek mi csak örülhetünk!
A sztori
A film ott veszi kezdetét, ahol a Polgárháború abbamaradt. Tony Stark (aki egyébként elég laza ahhoz képest, hogy pár perccel ezelőtt majdnem meghalt a legjobb barátja) egyfajta mentorként mutatkozik be Peter életében, aki hihetetlen módon pörög, hiszen egy álma vált valóra azzal, hogy "Bosszúálló" lehet, legalábbis pár pillanat erejéig. Ezek után egy nagyon fiatal Petert ismerhetünk meg a filmben, kinek mindennapi tini problémái miatt nem könnyű az élet.
Parker lényegében egy modern kori gyík, akit bár nem gyűlölnek, de bizonyos módon azért éreztetik vele az iskolában, hogy kitaszított. Ezek a dolgok már önmagukban nem könnyűek, főleg egy gyerek számára nem. Mindezt megfejelte neki azzal az élet, hogy szabadidejében még hősködésre is adta a fejét, méghozzá a csodálatos Pókemberként.
Mivel szuperhős, ezért természetesen várható az is, hogy egy ponton főgonosszal is találkozik, akinek felbukkanására nem is kell sokat várni a filmben. A Keselyű és csapata tesz róla, hogy megnehezítse Peter életét, és így aztán pár hatalmas (sajnos néha antiklimatikus) csata veszi kezdetét, a gonosztevő és hősünk között.
Vannak változtatások a karakter életét illetően, de azt kell mondjam, hogy ez a film még így is az első ízig vérig Pókember sztori. Nincs valami túl erős sztorija, inkább csak történnek dolgok, amik egy adott kataklizma felé mutatnak. Megeshet, hogy van egy tipikus tini film alap, ami sokak számára zavaró lehet, de ez most így van jól, hiszen egy srác hőssé és felnőtté érésének az első fázisával találkozhatunk ebben a moziban, amit megfejeltek egy jó adag Marvel formulával. A történet nem arra megy, hogy egy epikus kaland, vagy legenda váljék belőle. Itt és most csak egy Pókember filmet akartak letenni elénk az asztalra, és ezt csodálatos módon meg is tették. Ennek ellenére lehettek volna bátrabbak is a történettel és Pókival. Eléggé érezni, hogy a Marveles komfortzónán belül maradtak, és a megszokott formulát alkalmazták.
A barátságos és közkedvelt Pókember
Tom Holland a Pókember. Ezt ennél egyszerűbben nem is lehet kifejezni. A srác arra született, hogy ezt a szerepet megkapja. Ennek a filmnek köszönhetően lesz, akinek Tom válik az igazi és egyetlen Pókemberré, ami érthető is, hiszen egy pillanat alatt eladja magát, de a nagy öregek, akik még Tobey-ban vagy éppen Andrewban látják a hős megtestesülését, azok lehet csalódni fognak. Ez a Pókember sokkal inkább egy fiatalabb generációt hivatott levenni a lábáról, és ebből a szempontból jól is működik a karakter. Tényleg egy mai modern srácnak, sőt egy botladozó gyermeknek érezzük hősünket, kinek kell még egy-két pofon az élettől, hogy az a barátságos és közkedvelt Pókember legyen belőle, akit mindenki ismer és szeret.
Holland valami hihetetlen alakítást nyújt. Ez főképp annak köszönhető, hogy Peter szinte rajong azért, hogy Pókember lehet (mondjuk ki ne tenné). Hihetetlenül energikus, élettel teli az alakítása, egész egyszerűen hozzánő az emberhez egy pillanat alatt. Mondhatni, hogy egy új Pókember született a vásznon, akinek persze még kell egy kis idő, hogy elfogadtassa magát mindenkivel, de azt hiszem 2-3 film után már kialakul a rajongótábor.
Ha van is hiba a karakterben, az sem Holland miatt fedezhető fel, hanem a forgatókönyvben vagy éppen magában a ruhában keresendő. Én kissé nemtörődömnek éreztem ebben a filmben a karaktert, ami ugyebár nem éppen egy általános Pókember jellemvonás. Mondjuk mindez magyarázható azzal, amit feljebb írtam, itt még nem a Csodálatos Pókemberrel találkozhatunk, hanem egy gyerekkel, aki még csak most kezdte el járni a hősök útját.
A Stark féle öltözet a másik, ami nekem egy keveset elvett a karakterből. Nem azt mondom, hogy orbitális hiba, de néha nem tudni, hogy hol kezdődnek ennek a Pókembernek a képességei és hol kezdődik a ruha. Jó azt bevallom, hogy marha jól néz ki a dizájn, szóval le a kalappal, de akkor is, lehetett volna ezt másképp is kezelni. Én például örültem, hogy a film egy pontján elveszik tőle a kütyüket. Mondjuk az zavart, hogy a pókösztönről teljes mértékben megfeledkeztek, de ez megint más lapra tartozik.
Itt és most inkább azon volt a hangsúly, hogy póki gyerek legyen és ilyen módon tanulja meg azt, hogy a nagy hatalommal nagy felelősség jár. Azt hiszem, ha valami, akkor ez a gondolat elég fontos lehet a Pókember számára a közeljövőben.
Súlytalanság
Ami zavaróbb lehet a filmben az annyi, hogy egyáltalán nincs kockázat és feszültség az egyes akciójeleneteknél. Odafigyeltek arra, hogy ne legyenek túl durvák egyes pillanatok, így ne számítsunk arra, hogy valakinek a halálával lelki traumát okoznak Peternek. Kap persze komoly pofonokat a hősünk, és látja, hogy miért is van szüksége Pókemberre a világnak, ugyanakkor nincs meg az a feszültség, nincs akkora tétje az egyes eseményeknek, és hősünk nem is igazán vesz a dolgok súlyáról tudomást, mint a régebbi filmeknél.
Tény és való, hogy ez a srác is vért izzad a maga módján, hogy segítsen a bajba jutottakon, de ezt legtöbbször inkább bizonyítási vágyból teszi. Sok esetben csak azért teszi, amit, mert meg akarja mutatni mire is képes (legalábbis nekem így jött le). Keselyű után is lényegében ezért kezd nyomozni. Persze ott vannak a filmben a hősies megnyilvánulásai (pl.: a Washington emlékmű jelenet), de tettek róla, hogy valami egy kissé elrontsa ezeket a pillanatokat.
Abban biztos vagyok, hogy a rendező még nem igazán dolgozott ki akciójelenetet. Nem azt mondom, hogy förtelmes, amit a vásznon láthatunk, hiszen vannak látványos pillanatok, de nem ez lehet Jon Watts erőssége. A legegyszerűbben úgy lehet összefoglalni a látottakat, hogy kicsit túl voltak tolva, defókuszáltnak is hatottak és kapkodás is volt bőven. Ez eredményezte azt is, amire már korábban is utalgattam, egy eléggé antiklimatikus végső csatát, meg persze nem mindig élvezhető harci jeleneteket.
Végre egy főgonosz?
A Marvel végre megcsinálta. Sokáig tartott, de végre nem egysíkú és semmitmondó a főgonosz a filmben. A szokásos hibába azért beleestek, megpróbálták felépíteni azt, hogy miért is gonosz ő, illetve szimpátiát akartak teremteni iránta. Én ezt egyáltalán nem szeretem, a gonosz legyen gonosz és kész. Erre mi történik? A Pókember hazatérés felépítette a főellenséget, viszont olyan módon, hogy jobban érdekelt élete akkor, mikor éppen nem repkedett. Meglepődtem, szóval szép húzás volt.
Mint mondtam, jobb szeretem, mikor a gonosz csak gonosz (nem kell nekem semmi komoly ok arra, hogy mit miért tesz), de itt és most jó volt látni szinte minden percét ennek a "fokozatos" építkezésnek, ami Keselyű megszületéséhez vezet. Ehhez persze kellett Michael Keaton alakítása is, aki komoly mértékben hozzájárul ahhoz, hogy eladja a közönségnek a karakterét. Az egykori Batman végre megmutatta, hogy miképp kell rosszfiúnak lenni. A film első felében érezni is, hogy leginkább rá is fókuszálnak, ami sokaknak zavaró lehet, hiszen Pókember filmet akarnak látni, de én azt mondom, hogy mindez szükséges és jól kivitelezett volt.
Hazatérés
A Marvel tett róla, hogy így vagy úgy, de minden pillanatban emlékeztessen minket arra, hogy Pókember most már a család tagja (hacsak Amy Pascal ki nem talál valamit a Sonyval). Ez egyébként egy marha jó hír, hiszen jó volt végre látni Pókembert a természetes közegében.
Nem kell attól félni, hogy mondjuk Vasember elnyomja hősünket a vásznon. Azt mondjuk el kell ismerni, hogy Robert Downey Jr. megjelenése elég erőteljesen elveszi Hollandról a rivaldafényt, de ugyebár ezt már megszokhattuk, hiszen olyan karizmája van a színésznek, amit azt hiszem nem lehet csak úgy elrejteni.
Sokaknak feltűnhet az is, hogy folyamatosan easter eggeket nyomnak a képünkbe a Marvel univerzumból. A filmben bármelyik pillanatban kiszúrhattok egy meglepetés utalást, vagy éppen karaktert, akit vagy felismertek azonnal, vagy kell egy kis idő feldolgozni, hogy kit is láttatok az előbb.
Finoman voltak mindezek kezelve, persze még így is lehet, hogy sok lesz mindez egyeseknek. Én is annak a híve vagyok, hogy a szóló filmeket a Marvelnél jobb egy kicsit elkülöníteni ettől a folytonos világépítéstől. Számomra a Dr Strange is azért működött, mert finoman kezelték a Marvel Univerzumba való belépését a karakternek. Egy-egy utalás, és ennyi. Mondjuk egy rossz szavam sem lehet, hiszen a Pókember végül is nem lett egy újabb Vasember film, ugyanakkor én örültem volna neki, ha egy szóló filmet úgy kezelnek, ahogy kellene.
Erre tökéletes példa a Tél Katonája is. Az a film számomra a Marvelnél a Magnum Opus. Hagyták, hogy Amerika Kapitány film legyen teljes mértékben, és igen, az egyik legjobb alkotás is lett belőle, amit valaha láttam. Lazán ott van a kedvenc filmjeim között. Szóval remélem, hogy a közeljövőben hagyják önmagában kibontakozni Pókembert, és lazán csillagos ötös értékelést fogok adni.
Összegzés
Pókember végre visszatért a mozikba és ennek örülhetünk. Most tényleg egy képregény közeli, ízig vérig Pókember inkarnációt kaptunk, akinek van még hova fejlődnie, de ez így van jól, hiszen csak egy gyerekről szól a film. Pontosan ez az, ami a szexepilje ennek a mozinak. A film tökéletesen reprezentálja azt, ahogy egy mai gyerek reagálna a szuperhős életre. Voltak pillanatok, amiket hanyagolhattak volna, de sok olyan is volt, ami mosolyt csal az ember arcára, főleg ha Póki vagy MCU fan. Egy látványos, és a maga módján csodálatos film lett a Pókember Hazatérés, amolyan szokásos Marveles módon. Vicces, könnyed és laza, ilyen egy igazi nyári kasszasiker.
U.i.:
Csak észrevétel, és nem szőrszálhasogatás. Már másodszor csalódok Michael Giacchinoban (khm Rogue One) zenéjében, ami számomra megdöbbentő. Vártam volna valami olyan témát, ami maradandó lesz a filmből, de ez nem így történt. Örülnék, ha visszatérnének már a zeneszerzők a filmzenék a hőskorához. Hiányoznak az emlékezetes és erőteljes zenei témák, főcímdalok, melyek hallatán azonnal csak egy adott karakterre tudunk asszociálni.
.jpg)
