Hír

Kezdődjön a Polgárháború

Kezdődjön a Polgárháború
Eljött a Polgárháború ideje Amerika Kapitány és Vasember között! Ráadásul mindezt képekbe is foglalták számunkra!

Nem gondoltam volna, hogy a Marvel egyik legjobb sztoriját valaha filmre fogják vinni, úgyhogy igen komoly meglepetés számomra, hogy az Amerika Kapitány harmadik része ezt dolgozza majd fel. Nem is húzom tovább a dolgot, íme az első hivatalos promóképek a Polgárháborúhoz:

Most, hogy megcsodáltátok ezt a mesterművet, kezdjük is a csapatképekkel és a tagok rövid bemutatásával.

A kék csapat tagjai: Sólyomszem, vállán a Hangya, mellettük Sharon Carter (Peggy Carter unokahúga), őket követi Amerika Kapitány, Sólyom és a nagy visszatérő Bucky Barnes vagyis a Tél Katonája.

A piros csapat tagjai: James Rhodes (Hadigép), Fekete Özvegy, az egyetlen és utánozhatatlan Tony Stark, Fekete Párduc (ideje volt már) és végül, de nem utolsó sorban az újonc Vízió.

Nem árt hozzátenni, hogy jóval több Marvel hős lesz a filmben, mint akiket ezeken a promóképeken felsorakoztattak. Többek között, Pókember mellett a Skarlát boszorkány is csatlakozik majd a harchoz, sőt ha az infók igazak, még maga a Fenegyerek is tiszteletét teheti a filmben!

A cikk végére itt a film hivatalos leírása, hogy valamennyire képben legyetek a sztorival kapcsolatban.

Az "Amerika Kapitány: Polgárháború” ott folytatódik, ahol a “Boszúállók: Ultron kora” abbamaradt. Steve Rogers vezetésével az új Bosszúállók tovább védelmezik az emberiséget. Azonban egy nemzetközi incidens után, ami hatalmas károkkal jár politika nyomás telepedik a Bosszúállókra. A csapattal szemben, egy olyan felügyelő testületet akarnak létrehozni, ami elszámoltathatja őket, és eldöntheti, mikor lehessen bevetni a Bosszúállókat. Ez az új helyzet egy törést okoz a csapatban, annak ellenére is, hogy egy új gonosztevő ellen is harcolniuk kell. 

Forrás:

Comicbookmovie.com

Neked ajánljuk

Első hivatalos kép Fasbenderről, az Assassinról!

Első hivatalos kép Fasbenderről, az Assassinról!

2015.08.27
Behálóz mindenkit az Amerika Kapitány: Polgárháború második előzetese

Behálóz mindenkit az Amerika Kapitány: Polgárháború második előzetese

2016.03.10
Amerika Kapitány: Polgárháború előzetes

Amerika Kapitány: Polgárháború előzetes

2015.11.25
Friss és ropogós X-Men: Apokalipszis előzetes!

Friss és ropogós X-Men: Apokalipszis előzetes!

2015.12.11
Amerika Kapitány: Polgárháború

Amerika Kapitány: Polgárháború

2016.05.03

Kiemelt cikkek

Indulhat a 20. évfordulós Harry Potter édesség kóstoló

Indulhat a 20. évfordulós Harry Potter édesség kóstoló

2018.10.16
Elkészül a Vakondok 4 gyűjtői kiadás

Elkészül a Vakondok 4 gyűjtői kiadás

2018.09.04
Vakondok 4 - Közönségtalálkozó a magyar játékfejlesztés legendáival

Vakondok 4 - Közönségtalálkozó a magyar játékfejlesztés legendáival

2018.08.29
Barátom, Róbert Gida

Barátom, Róbert Gida

2018.08.23
Vakondok 4 Gyűjtői Blu-ray érkezik!

Vakondok 4 Gyűjtői Blu-ray érkezik!

2018.08.02

Legfrissebb írásaink

4+1 ok, amiért érdemes megnézni a Legendás állatok - Grindelwald bűntetteit

4+1 ok, amiért érdemes megnézni a Legendás állatok - Grindelwald bűntetteit

2018.11.13
Vakondok 4 – Végigjátszás, már YouTube-on is támad!

Vakondok 4 – Végigjátszás, már YouTube-on is támad!

2018.10.28