Érdekesség

Gyűjtő mánia: Batman (Igazság hajnala) Iron Studios szobor

Gyűjtő mánia: Batman (Igazság hajnala) Iron Studios szobor
Batman rajongók figyelem! A nyugalom megzavarásara alkalmas szobor következik!

A Gyűjtő Mánia sorozatunkban főleg a gyűjtő olvasókat szeretnénk egy kicsit felkészíteni arra, hogy a jövőben vagy éppen régebbről mire érdemes kiadni a malacperselyben őrizgetett apróikat.

Rögtön az első körben a mélyvízbe ugrunk fejest, hiszen a hamarosan a mozikba kerülő Batman v Superman: Az igazság hajnala kollekciók közül mutatunk be nektek egy igencsak impozáns darabot. A Brazil székhelyű, Iron Studios már régóta foglalkozik a legfőképp gyűjtőknek szánt szobrok készítésével, de azt hiszem most egy új korszakot kezdtek ezzel a bemutatásra kerülő Batman darabbal! A képek áttekintéséhez ajánlom a galéria nézetet (vagyis kattintsatok az első képre, a többi pedig már adja magát)! Na de, nyálcsorgatásra felkészülni:

Ha további képeket is szeretnétek látni, akkor ajánlom az Iron Studios Facebook oldalát, hiszen azt hiszem ez egy olyan darab, amit minden gyűjtő szívesen fogadna a kollekciójában! Az árról egyelőre annyit, hogy körülbelül 40-50 ezer forint környékén mozog, de ahogy nemrég egy barátom is mondta, a minőséget meg kell fizetni!

Forrás:

Iron Studios Facebook 


A Gyűjtő mánia rovat további cikkei:


Neked ajánljuk

Gyűjtő mánia: Wonder Woman és Superman (Igazság hajnala) Iron Studios szobrok

Gyűjtő mánia: Wonder Woman és Superman (Igazság hajnala) Iron Studios szobrok

2016.03.18
Gyűjtő mánia: Batman: Arkham City gyűjtői kiadás Kotobukiya szobor

Gyűjtő mánia: Batman: Arkham City gyűjtői kiadás Kotobukiya szobor

2016.09.12
Legyél az új Batman

Legyél az új Batman

2015.11.22
BRÉKING! Bemutatkozott az Igazság Ligája!

BRÉKING! Bemutatkozott az Igazság Ligája!

2016.06.28
Gyűjtő mánia: Joker és Harley Quinn DC Collectibles szobor

Gyűjtő mánia: Joker és Harley Quinn DC Collectibles szobor

2016.04.18

Kiemelt cikkek

Hivatalos: zöld utat kapott a Justice League: Snyder cut!

Hivatalos: zöld utat kapott a Justice League: Snyder cut!

2020.05.20
Érkezik a Snyder Cut?!

Érkezik a Snyder Cut?!

2020.05.20
Gyűjtő mánia: Testközelben az életnagyságú LEGO Bugatti Chiron

Gyűjtő mánia: Testközelben az életnagyságú LEGO Bugatti Chiron

2019.09.19
Új Vakondok rész készülhet?

Új Vakondok rész készülhet?

2019.04.23
Shazam! előzetesek és jelenetek a DC háza tájáról

Shazam! előzetesek és jelenetek a DC háza tájáról

2019.03.27

Legfrissebb írásaink

Hivatalos: zöld utat kapott a Justice League: Snyder cut!

Hivatalos: zöld utat kapott a Justice League: Snyder cut!

2020.05.20
Érkezik a Snyder Cut?!

Érkezik a Snyder Cut?!

2020.05.20
Gyűjtő mánia: Testközelben az életnagyságú LEGO Bugatti Chiron

Gyűjtő mánia: Testközelben az életnagyságú LEGO Bugatti Chiron

2019.09.19
Új Vakondok rész extra ajándék bejelentés!

Új Vakondok rész extra ajándék bejelentés!

2019.05.15
Új Vakondok rész készülhet?

Új Vakondok rész készülhet?

2019.04.23