
Geoff Johns keze alól az elmúlt években szép számban kerülnek ki DC alkotások, és ezt a jövőben is kívánja folytatni, nem csak a képregények, hanem a mozi világában egyaránt. Filmes szinten legutóbb a Wonder Woman készítéséből vette ki a részét, most pedig nem kisebb a célja, mint kiépíteni a Batman karakterek körül forgó univerzumot.
Batman mindig is többről szólt, mint "csak" Batman, és tudod, túl sok idő telt már el azóta, hogy láthattuk ennek az univerzumnak a kiterjesztését, és Batgirlt - akinek a filmjét Joss Whedonnal csináljuk, ami elképesztően izgalmas feladat. Fel akarjuk fedezni Batman univerzumát a lehető legjobban, és Matt Reeves következik most Batmannel, de nem akarjuk ugyan azt csinálni, mint amit mások ezelőtt. Úgy akarjuk felépíteni az univerzumot, ahogy a képregényekbe építették fel.
- Geoff Johns
Tehát ha minden igaz, akkor az eddigieknél sokkal képregényhűbb filmeket fogunk kapni a jövőben. Nemsokára érkezik a Batgirl, utána pedig valószínűleg Nightwing filmjének a munkálatait kezdik el. Ez utóbbi forgatókönyvéért jelenleg Bill Dubuque felel, és Chris McKay (Lego Batman) kerül a rendezői székbe. Batmannek jó pár szövetségese van, például Batwoman, Macskanő, Spoiler, Bluebird, Robin, Vörös Sisak, Vörös Robin, meg persze Ace a Denevér-Eb, szóval a Batman Univerzum egy hatalmas franchise lehetőséget tartogat magában.
Most már végképp itt az ideje, hogy a denevér család teljes egészében a mozivászonra kerüljön, de addig is be kell érnünk a novemberben érkező Igazság Ligájával.
Álhírek áradata
Ez most részben off-topic, de nem árt erről egy keveset most beszélni. Az elmúlt hetekben...hónapokban...igazából mindig, valahányszor a DC háza táján "túl jól" mennek a dolgok, fel-fel reppen egy pletyka, ami úgy tűnhet, derékba töri a jelenlegi univerzum kiépítését. Legutóbb a reshoot kavart némi port, mintha az egész filmet újra akarták forgatni, közbe csak néhány apróbb simításra van csak szükség. Azelőtt meg az a "hír" futott, hogy Ben Affleck hagyja ott az igazságosztó szerepét, de ez már akkor is ostobaságnak tűnt, amikor először olvastuk a címeket. Tény és való, csak 3 filmre írta alá a szerződést, de ugyebár ha a Warner úgy akarja, akkor egy szerződés módosítással gyorsan orvosolja a problémát. Nem véletlen mondta Affleck a Comic Con-on, hogy az élete szerepe, tényleg imádja a karaktert, addig fogja magán tartani a köpenyt, amíg csak tudja. Az természetesen nem várhatjuk el, hogy örökké Batman legyen. Örülünk neki, amíg csinálja, és szerencsére, ami a legfontosabb: legalább annyira imádja Batman karakterét, amennyire mi.