Nem csalás, nem ámítás, Arthur király legendája újra életre kelt a mozivásznon, nem is akármilyen formában. Guy Ritchie filmje lett ez, méghozzá letagadhatatlanul, akinek a stílusát lehet egyaránt imádni és utálni is. Érdekes választásnak bizonyult a rendező erre a projektre, de azt kell mondjam, hogy tényleg apait-anyait beleadott, hogy egy meglepően jól összedobott újragondolást kapjunk Arthur király legendájáról.
A ravasz, az agy, és az Excalibur
Arthur király legendáját, és az Excalibur történetét talán már be sem kell mutatnom. Egy olyan sztori ez, ami lényegében az egész világot bejárta már valamilyen formában. A hatalmas erejű kard, melyet csak a jogos trónörökös tud kihúzni a sziklából, és így tovább, szóval tudjátok a dörgést. Klasszikus, és tényleg legendás történet ez, nem is csoda, hogy újra fel lett dolgozva, igaz, ezúttal egy kis csavart is kapott a történet.
A film le sem tagadhatja, hogy ki a rendezője. Szinte minden pillanatában emlékeztetnek minket arra, hogy bizony Guy Ritchie volt a projekt fejese. A hirtelen vágások, az egyes sztorielemek montázsokkal, alámagyarázással való elmesélése, a nagydumás, mondhatni seggfej karakterek, egyszerűen minden megtalálható az Arthur királyban, amit megszokhattunk a rendezőtől.
Gondolnánk, hogy ezzel tönkre vágja a filmet, hiszen ez a stílus egy fantasynél nem minden esetben működik, azonban az a helyzet, hogy jelen esetben minden ott van a toppon. Egész egyszerűen új magasságokba emelkedik Ritchie stílusának köszönhetően Arthur király története, ami nem kérdés, hogy hasonló kaliberű filmnél még nem láthattunk. Tulajdonképpen kap a film egy jól megszokott angol huligánfilm feelinget. Bandázások, lopások, emberek megagyalása, szóval a szokásos. Nem gondoltam volna, hogy a legenda elemei és az előbbiek összessége egy valamire való egységet fog alkotni, de tévedtem.
A fantasy és ez a mondern "gengszter" jelleg tökéletesen kiegészítik egymást, sőt meglepően szórakoztató és látványos pillanatokat is képes előidézni a két stílusjegy ötvözése. Lényegében a Guy Ritchie rajongók nem fognak unatkozni, megkapják, amiért a moziba mentek, de még az átlag mozinéző is élvezni fogja a látottakat.
Királyi karakterek
Mint az előbb már említettem, Guy Ritchie egyik megszokott stíluselemét a nagy dumás karakterek képezik, akiknek kifejezetten hülye beceneveik vannak. Ez utóbbi jelen esetben egyaránt igaz a kisstílű tolvajokra, és sok esetben a lecsúszott lovagokra is, akikkel megismerkedünk a filmben.
Érezhetően megpróbáltak mindenkit eléggé bemutatni ahhoz, hogy akár a mellékszereplők közül is gyorsan találjunk magunknak kedvencet, ilyen például Angolna Joe, akit nem más, mint a Trónok harcából ismert, Aiden Gillan alakít. Érdekes, mégis rejtélyes karakter, gyorsan meg lehet kedvelni.
Ez az utolsó pár szó egyébként Athur haverjaira (és persze magára a főhősre is igaz). Tény és való, hogy nem sokat tesznek hozzá magához a történethez a mellékszereplők, de azért jó, hogy benne vannak a filmben, hiszen nem kevés poén abból származik, hogy a főhősünk interakcióba lép velük. Sőt, annyira komolyan vették a mellékszereplőket, hogy némely fontosabb akciójelenet is hozzájuk köthető, például az Astrid Bergès-Frisbey által alakított mágus nélkül elég rövid lett volna a film.
Ha már szóba jött a főhős, akkor nem árt beszélni pár szót Arthurról, akit nem más, mint Charlie Hunnam alakít. A leendő király meglepően erőteljes karakterfejlődésen megy át a film során. A pontosan két órás moziban olyan jól fel van építve a kisstílű bűnözőből a királlyá való érése Arthurnak, hogy le a kalappal a forgatókönyvíró és rendező előtt. Igaz, hogy kicsit fel vannak gyorsítva bizonyos átvezető részek, ha úgy tetszik montázsok, hogy a történet haladjon, de Guy Ritchie stílusához híven egész jól vannak ezek előadva. Tehát elég teret adnak a filmben Arthurnak, hogy ténylegesen lássuk azt, mit kell kiállnia, hogy király lehessen. Megvan a maga személyisége a karakternek, ami elsőre sokak számára meglepő lehet, de végül is ez a lényeg a filmben. Sokszor az válik királlyá, akire a legkevésbé számítunk.
Ami nekem külön meglepetés volt, hogy a főgonosz is ténylegesen gonosznak hatott. Jude Law meglepően jól hozza a rosszfiút, ha úgy tetszik véreskezű királyt. Kimért, kegyetlen, és a hatalomért bármit, de szó szerint bármit megtesz. A karakter az úgymond angolos stílusával tökéletesen egyensúlyozza Arthur kicsapongó személyiségét. Lényegében ellentétje egymásnak a gonosz és a főhős, ami ugyebár elég fontos az anti-hősök korában.
A kard, ami ott sem volt
Az Arthur mondakörök egyik leglényegesebb eleme az maga az Excalibur. Egy hatalmas erejű kardról beszélnük, ami végre megmutatja egy film keretein belül, hogy mire is képes valójában. Egy szó, mint száz, eredettörténetet kap a fegyver, nem véletlen Kard legendája a film alcíme.
A fentiek mind szép és jók, ugyanakkor a film egyik legnagyobb problémája mégis a kardhoz köthető. Lényegében sosincs Arthurnál, mikor kéne. Vicces vagy sem, de marhára nincs kihasználva a kard a filmben, pedig bőven akadt volna lehetőség arra, hogy a főhősünk hadonásszon vele. Tudom, rövidebb is lenne a film, kb. 1 órával, ha használatba lenne véve a kard, ugyanakkor van egy pont, ami után semmi sem indokolja, hogy ne legyen állandóan Arthur kezében a fegyver.
Mondjuk a vicces az, hogy mindez fel sem tűnt nekem egészen addig, amíg meg nem említették ezt az apróságot a film közben. Szóval igen, nem kell aggódni, nem teszi tönkre a filmet ez a kis apróság, hiszen fel sem tűnik, ha éppen nem szeretnénk szőrszál hasogatni.
Összegzés
Azt kell mondjam, hogy az Arthur király - A kard legendája az év egyik legjobb filmje lett (a számomra). Kihívok persze akadnak bőven az idén, ugyanakkor Guy Ritchie különleges stílusa mély nyomott hagyott számomra, ezért nem kérdés, hogy ez a film számomra kimagaslik a képregényfilmek és a drámák közül. Tökös fantasy, tökös karakterekkel, marha jó zenével, így kell ezt csinálni.
.jpg)
