Hír

Anakin Skywalker tényleg visszatérhet!

Anakin Skywalker tényleg visszatérhet!
Itt a bizonyíték arra, hogy Hayden Christensen, vagyis Anakin Skywalker visszatérhet a Star Wars Univerzumba!

Korábban már írtunk róla pletyka formájában (ITT), de most már egyre biztosabb, hogy Hayden Christensen a nyolcadik epizódban visszatérhet a Star Wars mítoszhoz. Nos ez a híresztelés egyre inkább igaznak látszik, egyedül annyi változott, hogy eredetileg a hetedik részben, vagyis Az ébredő Erő című filmre tervezték a megjelenését, ráadásul nem is akárhogyan!

A színész tulajdonképpen két szerepet is kapott volna, legalábbis Erő szellem formájában. Egyaránt láthattuk volna Anakin Skywalkerként, ami magyarázat lehet arra, hogy Rey kinek a segítségével tanulja meg használni képességeit pillanatok alatt:

De mivel a fény nincs sötétség nélkül, ezért Kylo Ren számára Vaderként jelent volna meg, ami az ő szemszögéből pedig arra lenne magyarázat, hogy kihez is beszél a dühkitörésekkel rendelkező már-már tini, mikor az ikonikus sisak közelében tartózkodik (megjegyzem az Erő szellem Vader nagyon komoly):

Christensent lehet szeretni és utálni, de egy biztos, nagy meglepetés lett volna mindenki számára ha megjelenik a vásznon, ráadásul hatalmas lyukakat tudott volna betölteni a filmben! Mindenesetre a fenti képeket magatok is lecsekkoljátok, hogyha beszerzitek az Art of Star Wars: The Force Awakens című könyvet, ami igencsak sok képet és persze koncepciót is tartalmaz a film vizuális világát illetően!

Forrás: 

Making Star Wars


Neked ajánljuk

Pletyka: Anakin visszatér?

Pletyka: Anakin visszatér?

2015.09.22
Battlefront első ingyenes tartalom

Battlefront első ingyenes tartalom

2016.01.26
BRÉKING! J.K. Simmons lett az új Gordon felügyelő!

BRÉKING! J.K. Simmons lett az új Gordon felügyelő!

2016.03.07
AniMoment: Death Note - haláli kiadás

AniMoment: Death Note - haláli kiadás

2016.10.03
4+1 ok, amiért Luke nem lehet Jedi mester

4+1 ok, amiért Luke nem lehet Jedi mester

2017.09.01

Kiemelt cikkek

Hivatalos: zöld utat kapott a Justice League: Snyder cut!

Hivatalos: zöld utat kapott a Justice League: Snyder cut!

2020.05.20
Érkezik a Snyder Cut?!

Érkezik a Snyder Cut?!

2020.05.20
Gyűjtő mánia: Testközelben az életnagyságú LEGO Bugatti Chiron

Gyűjtő mánia: Testközelben az életnagyságú LEGO Bugatti Chiron

2019.09.19
Új Vakondok rész készülhet?

Új Vakondok rész készülhet?

2019.04.23
Shazam! előzetesek és jelenetek a DC háza tájáról

Shazam! előzetesek és jelenetek a DC háza tájáról

2019.03.27

Legfrissebb írásaink

Hivatalos: zöld utat kapott a Justice League: Snyder cut!

Hivatalos: zöld utat kapott a Justice League: Snyder cut!

2020.05.20
Érkezik a Snyder Cut?!

Érkezik a Snyder Cut?!

2020.05.20
Gyűjtő mánia: Testközelben az életnagyságú LEGO Bugatti Chiron

Gyűjtő mánia: Testközelben az életnagyságú LEGO Bugatti Chiron

2019.09.19
Új Vakondok rész extra ajándék bejelentés!

Új Vakondok rész extra ajándék bejelentés!

2019.05.15
Új Vakondok rész készülhet?

Új Vakondok rész készülhet?

2019.04.23