Kritika

A Szállító - Örökség

A Szállító - Örökség
Annak ellenére, hogy senki nem kérte, a Szállító visszatért az életünkbe. Ez egyszerre lehet jó és rossz számunkra!

Úgy néz ki elérkezett az ideje egy újabb Szállító filmnek. Valljuk be tudtunk volna élni nélküle, legalábbis én biztosan. Nem mintha valaha is akkora mestermű lett volna az eddigi három film, hogy igényelt egy újabb folytatást, de ha már elkészült, megnéztem. Nem csalódtam, de nem is lettem tőle boldogabbA Szállító - Örökség, az eddigi részekhez hasonlóan, egy mondhatni hétköznapi akciófilm lett, ami sokszor látványos jelenetekkel és kifejezetten jó színészgárdával rendelkezik, ennek ellenére sokat ne várjunk tőle.

Búcsút kellett intenünk Jason Stathamnek, és üdvözölhetjük Ed Skrein-t a főszerepben. Igazság szerint egy dolgot nem értettem, sem ebben a filmben, sem a sorozatban. Mindig Frank Martin körül forognak a sztorik, fölöslegesen. Bírom a karaktert, de nem ő az egyetlen ember a földön aki a szállító szakmát űzi. Kitalálhattak volna végre egy új főszereplőt is, mondjuk hívják Martin Frank-nek és tessék már nem érezném úgy, hogy Statham pótlót akarnak belenyomni a képünkbe.

Ed Skrein-nek, így nem kellett volna fapofával, érzelemmentesen előadnia ezt a szerepét. Egyébként egész gyorsan meg lehetett szokni a srácot a szerepben, szóval egy rossz szavam sincs rá. Viszont vele ellentétben Stathamnek könnyű volt a dolga, mert szinte mimika nélkül éli az életét, sokat nem kellett beszélnie a filmben, meg aztán az angol huligán kinézete miatt, könnyen előadta a keményfiú szerepét. Annyiban sajnálom Ed Skrein-t, hogy neki köszönhetően itt lett volna az esély, hogy egy új oldaláról is bemutassák ezt a karaktert, ahogy a sorozatban is tették. Érdekes módon, a TV képernyőkön sikerült életet vinniük az íróknak a főhősbe. Ezzel utólag is szeretnék gratulálni Chris Vance-nek. De persze volt amiben nem változott semmit a Szállító film. 

Történetünk újfent az Audi ellopásával kezdődik. Itt jelenik meg a színen Frank (Ed Skrein), akinek igencsak sietős volna a dolga, szóval gyorsan lerendezi az autó tolvajokat. Ez tényleg egy igazi Szállítós pillanat volt a filmben. Egyébként úgy látszik mostanában sok karate harcos próbál meg Audi-t ellopni, szóval óvatosan, ha azzal jártok!

Na de a sztori folytatódik tovább, az első részhez hasonlóan egy bankrablással. Frank szupermodell külsejű hölgy rablóknak kéne segédkezzen meglépni, azonban ebben a részben valamiért ezt megtagadja, így a "modelljeinknek" nincs más lehetősége, mint bedobniuk az aduászt, vagyis megmutatni azt, hogy fogva tartják Frank apját (Ray Stevenson). Innentől kezdve a sztori csak bonyolódik, hiszen Frank-et arra kényszerítik, hogy megállítsa az orosz mafiát, akik embercsempészek is. De persze a fő célja így is apja kiszabadítása marad. Szóval a történések közben megkapjuk a szokásos akciófilmes kliséket, harc, autósüldözés, egy kis szerelmi szál. Lényegében semmi egetrengető.

Igazából a film vége fele úgy éreztem, hogy a Szállító sorozat több részét gyúrták egy filmmé, csak kevésbé volt olyan életteli. Hirtelen, szinte figyelmeztetés nélkül változott meg pillanatonként a sztori, ennek köszönhetően már nem is tudtam merre kapkodjam a fejem. Megeshet, hogy én néztem egy össze-vissza vágott verziót, vagy nem is tudom, de egy pillanatra nem tudtam félre nézni a vászonról, mert amint megtettem, elveszítettem a fonalat. Szóval, ha nem DVD-n vagy Blu Ray-en tervezitek megnézni a későbbiekben a filmet, akkor pisi szünetet felejtsétek el a moziban! Ez akciófilmnél, azért valljuk be elég vicces. Úgyhogy más módszerrel próbálták megszüntetni a film hanyag története miatt keletkező űrt az életünkben. Mit gondoltok, mivel szándékoztak minket kárpótolni, a szupermodellek és menő autók mellett? Hát persze, hogy verekedéssel!

Szerencsénkre a harci jelenetekre nem lehet panasz. Ráadásul ezeknek köszönhetően nagyjából össze is lehetett rakni, hogy most mégis mi történik és miért, szóval tudták a nagykutyák, hogy nem árt pihentetni néha a nézőket egy-egy ilyen jelenettel. Nem tagadom ezek tényleg egész jó koreográfiák voltak, néha szürreálisak, de pont ez a lényege egy filmnek, elszakadni a valóságtól! Imádtam őket. 

Egyébként sajnálom, hogy az amúgy egész jó színészgárdával rendelkező filmből ezt hozták össze. Ugyanis számomra nem más, mint a semmitmondó történet ölte meg a film varázsát. Mindig volt a Szállító filmekben potenciál, azonban ez nem azt jelenti, hogy csak úgy elénk rakhatnak egy filmet, ezzel a "márkanévvel", mert majd az emberek már csak azért is rákapnak (amúgy FOX-ról beszélünk...tudjátok, hogy mennyire szeretem). Azt hozzá kell tennem, hogy a Szállító sosem volt egy túl erős franchise, de akciófilmként mindig megállta a helyét, eddig legalábbis. 

A film nem egy oscar jelölt darab, de nem is pályázik arra a díjra. Ez egy egyszerű, hétköznapi akciófilm. Sokáig agyaltam rajta, hogy lehúzom, de végül rá kellett jönnöm, hogy amit igazából eddig bírtam a Szállító filmekben, az benne van. Ilyenek például, a túlzásba vitt koreográfiák harc közben, pont erre van szükség, hogy kikapcsolódjunk. Mintha egy Jackie Chan filmet néznék, csak véresebb kiadásban. Azonban próbálkozhattak volna egy valamire való sztorit is írni ezek mellé, így talán jobban lekötnék az embert. 

A vicc az, hogy így is azt kell mondanom, még az erőltetett Audi reklám ellenére is, egyszer kétszer meg lehet nézni. De továbbra sem hiszem azt, hogy ilyen örökségre lenne szüksége a Szállító filmeknek.

 

41%

"Nem ilyen örökségre lenne szüksége a Szállító filmeknek..."


Neked ajánljuk

Legends of Tomorrow - A holnap legendái

Legends of Tomorrow - A holnap legendái

2016.01.22
Warcraft: A kezdetek szinkronos előzetes

Warcraft: A kezdetek szinkronos előzetes

2015.11.07
A TV képrenyőkön folytatódik a Hős6os

A TV képrenyőkön folytatódik a Hős6os

2016.03.02
Villám megmondja a frankót, avagy Ezra Miller a negatív kritikákról beszélt

Villám megmondja a frankót, avagy Ezra Miller a negatív kritikákról beszélt

2016.08.12
Legyél az új Batman

Legyél az új Batman

2015.11.22

Kiemelt cikkek

San Diego Comic Con 2018 összefoglaló 1. rész

San Diego Comic Con 2018 összefoglaló 1. rész

2018.07.19

AniMoment: Itt a Bleach live action film első nagy előzetese!

2018.04.20
Itt A hihetetlen család 2 előzeteseinek gyűjteménye

Itt A hihetetlen család 2 előzeteseinek gyűjteménye

2018.04.13
Ready Player One - a könyv árnyékában

Ready Player One - a könyv árnyékában

2018.03.30
Legendák nyomában: John Draper, a telefonbetyár

Legendák nyomában: John Draper, a telefonbetyár

2018.03.27

Legfrissebb írásaink

San Diego Comic Con 2018 összefoglaló 1. rész

San Diego Comic Con 2018 összefoglaló 1. rész

2018.07.19
Így Neveld a Sárkányodat: A Rejtett világ infók érkeztek

Így Neveld a Sárkányodat: A Rejtett világ infók érkeztek

2018.06.05
Jön a Sherlock Holmes 3!

Jön a Sherlock Holmes 3!

2018.05.08

AniMoment: Itt a Bleach live action film első nagy előzetese!

2018.04.20
Itt A hihetetlen család 2 előzeteseinek gyűjteménye

Itt A hihetetlen család 2 előzeteseinek gyűjteménye

2018.04.13