.jpg)
Mostanában a filmek rendezői (és vagy bővített) változatai egyre inkább teret nyernek maguknak. Ez persze leginkább a stúdiók közbeavatkozásának köszönhető, amivel vagy megtörik, vagy konkrétan tönkre teszik egy-egy rendező vízióját, és ezzel persze magát a filmet is. Mit tartanak ilyenkor megoldásnak? Bizony ám, egy rendezői változat kiadását, ami sokszor telitalálatnak, de egyes esetekben (khm Sucide Squad) szimplán csak lehúzásnak bizonyul.
Úgyhogy gondoltuk egyet és megszületett a poszt, amiben felsorolunk pár olyan filmet, aminek a rendezői változata nem szimplán pár plusz új jelenetet, hanem erősebb, vagy teljesen átalakult történetet eredményezett, és így aztán meg is éri beszerezni!
Watchmen - Az őrzők
A Critical ERROR teljes csapata elmondhatja már magáról, hogy látta a Watchmen igen durván bővített változatát, és szerencsére egyikőnk sem bánta meg. A Zack Snyder nevéhez fűződő képregény adaptáció egészen biztosan felkerült a modern klasszikusok közé, azonban, ahogy azt már megszokhattuk, a kritikusoknak egyáltalán nem ez volt a véleménye...egészen a rendezői változat megjelenéséig.
Nem meglepő módon elég erőteljesen darabokra kellett vágni a Watchment ahhoz, hogy eladható legyen a mozikban. Sokan persze így is védik a moziverziót, hiszen a maga módján jó is volt az ahhoz, hogy újfajta szuperhősképet mutasson be a világnak, ugyanakkor a rajongóknak ez vajmi kevés volt. Az Alan Moore által megálmodott klasszikus igazán a rendezői változatban kelt életre, és így már elmondható volt róla, hogy közel az eddigi legtökéletesebb DC képregény adaptációnak is nevezhető. Kell pár óra a szabadidőnkből, hogy végig üljük, de higgyétek el megéri.
Gyűrűk Ura
Hardcore Tolkien fan vagy? Akkor van egy jó hírünk, A Gyűrűk Ura filmek bővített változata (akár a Hobbit is jöhetne ide) sokkal könyv közelibbé tették a trilógia darabjait, mint az, amit a mozikban láthattunk. Igaz, Bombadil Tomának még mindig se híre se hamva, de még így is megéri megnézni azért a jó pár plusz jelenetét ebben a formában a filmeket.
Batman Superman ellen
Nem véletlen került ez a darab a listára, hiszen mondjon bárki bármit, a Batman Superman ellen rendezői változata ténylegesen javított a film történetmesélésének folyamán, amit sajnos a sokszor erős vágások tönkre tettek. Nos a Ultimate Cut-nak köszönhetően ezt mind kijavították, de mivel erről már írtam egy keveset ITT az oldalon, ezért úgy gondolom, hogy nem kell ehhez most többet hozzáfűznöm. Esetleg itt egy előzetes kedvcsinálásként:
Volt egyszer egy Amerika
Nem akarom, hogy csak a nerd kultúrával kapcsolatos filmek legyenek ezen a listán, szóval gondoltam, hogy zárásképpen egy olyan rendezői változatot említek meg, ami nem szimplán feljavította a filmet, hanem sokkal mélyebb narratívát is adott neki. A volt egyszer egy Amerika egy kő kemény gengszterfilm, amit a legendás Sergio Leone rendezett meg. Habár a rendező tudta mit akart, de a stúdió túl hosszúnak találta a filmet az amerikai közönség számára (khm BvS), így aztán fogták, és darabokra vágták, ami bizonyos szempontból tönkre is tett egy klasszikust.
Martin Scorsese kellett ahhoz, hogy újra egésszé váljon a film, hiszen hatalmas harcok árán, de megszerezte a Leone család számára film jogait, hogy végre egyszer olyan formában adhassák ki, mint ahogy az meg volt álmodva. Lássatok csodát, a gengszter klasszikus még jobb lett, mint volt.
Bónusz
Technikailag nem rendezői változat, hanem speciális kiadás, ugyanakkor nem egy elhanyagolható darab a következő film sem, melyet feltételezem azért jó páran ismerhettek:
Star Wars: A Birodalom visszavág
Mind tudjuk, George Lucas unalmában hozzányúlt az eredeti Star Wars trilógiához, hogy modernebbé tegye őket a DVD rajongók számára. Nem mondom, hogy ez minden esetben telitalálatnak bizonyult, hiszen sokszor túlzásba estek a CGI-al és az új jelenetek hozzáadásával, azonban egy alkalommal mégis olyat tett az egykori rendező és csapata, ami ténylegesen jónak bizonyult.
Amellett, hogy életet csempészett az egyébként az eredeti verzióban igencsak kihalt Felhővárosba, még ügyes módon hozzá is tett egy keveset a filmhez, ami leginkább a Wampa támadásnál mutatkozik meg. Finoman elhelyezett CGI, egy kis retusálás, látod George, megy ez neked.