Érdekesség

4+1 ok, ami miatt Ben Affleck A BATMAN

4+1 ok, ami miatt Ben Affleck A BATMAN
Van, aki láttán még Henry Cavill is megtorpant...

A szomorú múlt

Van amit nem lehet elégszer hangoztatni, ez pedig Batman eredettörténete. Ahhoz, hogy megértsük miért létezik Batman, miért úgy teszi, ahogyan, ahhoz tisztában kell lennünk a karakter háttértörténetével és annak súlyával. A Batman Superman ellenben már megkaptuk a felvezetést (egyenesen a Sötét Lovag Visszatérből), láthattuk a szülei halálát, és ezzel megérthettük miért is okozott neki akkora fájdalmat az édesanyja emléke. Erre többek között a Martha jelenet is utalt, amit bár sajnos sokan kinevettek, de nagyon komoly pszichológiai háttere lehet annak a reakciónak, amit Batmantől is láttunk a vásznon.

Fel sem fogható számunkra, hogy milyen hatalmas sokk érthette Bruce Wayne-t gyerekkorában, amikor szeme láttára végeztek szüleivel. Tulajdonképpen a BvS-ben is egyértelmű az, hogy az egész életét rááldozta ez a Batman arra, hogy megállítsa a bűnt Gothamban, azonban mint azt többször is hangoztatja, már nem igazán látja azt, hogy van-e értelme annak, amit csinál.

Végül pedig Robin halála mellett sem lehet csak úgy elsétálni, ami komolyan betett hősünknek. Végleg elmerült a sötétben, és nem csak, hogy erőszakos, hanem hitevesztett is lett, hiszen a fájdalom, düh és sötétség már teljesen átvette felette az uralmat.

Hogy miért ordítja mindez magáról azt, hogy Batman? Sajnos a képregényeknek is hasonlóan komor alapja van, akkor is, ha néha láthatjuk őt egy pillanatra kilépni a fényre. Na és kik segítenek neki ebben? Természetesen a barátai, és családja. Ők mutatják meg Bruce-nak azt, hogy van még remény ebben a világban, nem minden fekete-fehér, sőt azt is, hogy ezért a világért érdemes harcolni és élni. Mindezt magában foglalta a BvS inkarnáció is (Supermannek köszönhetően), csak figyelni kellett a jelekre!

Nem csak Batman, Bruce Wayne is

Sok verziója volt már Batmannek és ezáltal Bruce Waynenek is a vásznon, de  bármennyire is igyekeztek, az egyik karakter mindig elnyomta a másikat. Volt olyan, mikor Bruce Wayne került háttérben, hiszen valamilyen módon mindig ott settenkedett mögötte a denevér árnyéka, de megesett már az is, mikor bármennyire is próbálkozott Batmanként mutatkozni a vásznon, sokkal inkább láttuk Bruce Waynet egy maszkban.

Azonban, Ben Affleck egy új korszakot indított, megtalálták vele az aranyközéputat. Egyszerre kap elég időt a vásznon Bruce és Batman is, még annak ellenére is, hogy a milliárdos playboy ezen verzióját a denevér már teljes mértékben be tudta kebelezni. 

A Ben Affleck által alakított Bruce Wayne pontosan az, akit a képregényekből megismerhettünk. Egyszerre foglalkoztatja a cége és dolgozóinak sorsa (erre több utalást is kaptunk a BvS-ben), és persze tudja azt is, hogy Bruce Wayne-nek is fel kell néha tűnnie a színen, hiszen vannak helyek, ahova maga a gothami denevér sem juthat be egykönnyen (mondjuk Lex partijára). Lényegében ennek a verziónak egyszerre maszk Batman és Bruce Wayne is, ami úgy érzi, hogy fontos a tevékenysége számára.

Sőt azt is mondhatnánk, hogy a Batman Superman ellenben láthattuk megcsillanni azt a sármos, titokzatos, kissé már kiöregedett Bruce-t, akit a képregényekből annyira megszerettünk. Ja és a hölgyekkel is tud bánni, igaz ebből csak pillanatokat láthattunk, de végül is ez is fontos része Bruce életének!

 

Félelmet kelt az emberek szívében

A bemutatkozása, lássuk be, kész horror volt. Az emberek, akiket megmentett nem mertek kijönni a ketrecből, és be kell látni, okkal. Ha harcol, ő a főnök. A ruha is olyan módon nyomatékosítja ezt, hogy szerintem az operatőrök keze is megremegett, amikor először meglátták a színfalak mögött. Az a robosztus, tiszteletet parancsoló megjelenése minden képzeletet felülmúló erővel párosítva szinte legyőzhetetlenné teszi. 

Emellett érdemes kiemelni, hogy bár "nem a ruha teszi az embert", azért egy batcave sokat segít rajta. A korábbi Batman filmekben nem tűnt a főhadiszállás olyannak, ami egy technikailag magas szinten felszerelt, évek óta a bűn ellen harcoló milliárdoshoz illene. A mostani barlang több oldalról utal Batman korábbi kalandjaira, főleg azzal a sokat sejtető Robin ruhával. Arról nem is beszélve, hogy végre Alfred is több lett itt mint komornyik. 

Igazi harcművész

Nem számít mennyi emberrel áll ki egyszerre, számtalan módon képes őket földre kényszeríteni, és mindig meg is teszi. Nem törődik a sérülésekkel, az ellenfél túlerőjével, csak a cél lebeg a szeme előtt. Az a férfias nyers erő az, aminek köszönhetően ő kerül ki győztesként egy harcból, a ruha és a felszerelések csak tökéletesítik ezeket. Ezt eddig a legszebben a raktár jelenetnél láthattuk, ahol az ellenfelek folyamatosan özönlenek, és Batman egy percig se tétovázik. Mindenki támad, ő pedig a lehető legkézenfekvőbb módon hatástalanítja őket, mintha csak egy gameplay-t néznénk az Arkham Asylum-ból. 

Because he's batman

 „Nincsenek rá jobb szavak, egyszerűen Batman lelépett a képregények oldalairól és most már a filmvásznon készül a hódító útjára." - The Rich

És ez így is van. Zack Snyder olyan képi elemeket visz bele a történetekbe, amiket ha akarnánk se tudnánk letagadni. A brutális harc és a félelmet keltő megjelenés adja az alapot , amitől Ben Affleck eddig soha nem látott szintre tudja emelni a karaktert. A maga nemben a Nolan-féle Batman is rendhagyó volt, de ettől most el kell vonatkoztatnunk. Lehet szeretni vagy utálni, de be kell látnunk, hogy ami most következni fog, ahhoz foghatót még nem láttunk. 


Neked ajánljuk

9 HD kép a Batman Superman ellenből a visszaszámlálás 9. napjára

9 HD kép a Batman Superman ellenből a visszaszámlálás 9. napjára

2016.03.16
Így zajlott a Batman Superman ellen forgatása

Így zajlott a Batman Superman ellen forgatása

2016.03.18
BRÉKING! Megvan Batman legújabb ellensége...érkezik Deathstroke!

BRÉKING! Megvan Batman legújabb ellensége...érkezik Deathstroke!

2016.08.29
Legyél az új Batman

Legyél az új Batman

2015.11.22
HIVATALOS! Bruce Wayne, alias Ben Affleck rendezi az új Batman filmet!

HIVATALOS! Bruce Wayne, alias Ben Affleck rendezi az új Batman filmet!

2016.04.13

Kiemelt cikkek

Hivatalos: zöld utat kapott a Justice League: Snyder cut!

Hivatalos: zöld utat kapott a Justice League: Snyder cut!

2020.05.20
Érkezik a Snyder Cut?!

Érkezik a Snyder Cut?!

2020.05.20
Gyűjtő mánia: Testközelben az életnagyságú LEGO Bugatti Chiron

Gyűjtő mánia: Testközelben az életnagyságú LEGO Bugatti Chiron

2019.09.19
Új Vakondok rész készülhet?

Új Vakondok rész készülhet?

2019.04.23
Shazam! előzetesek és jelenetek a DC háza tájáról

Shazam! előzetesek és jelenetek a DC háza tájáról

2019.03.27

Legfrissebb írásaink

Hivatalos: zöld utat kapott a Justice League: Snyder cut!

Hivatalos: zöld utat kapott a Justice League: Snyder cut!

2020.05.20
Érkezik a Snyder Cut?!

Érkezik a Snyder Cut?!

2020.05.20
Gyűjtő mánia: Testközelben az életnagyságú LEGO Bugatti Chiron

Gyűjtő mánia: Testközelben az életnagyságú LEGO Bugatti Chiron

2019.09.19
Új Vakondok rész extra ajándék bejelentés!

Új Vakondok rész extra ajándék bejelentés!

2019.05.15
Új Vakondok rész készülhet?

Új Vakondok rész készülhet?

2019.04.23