Kritika

Egy madár? Egy repülő? Ez Supergirl!

Egy madár? Egy repülő? Ez Supergirl!
A DCTV Univerzum egy újabb szuperhőst, pontosabban szuperhősnőt köszönthet a soraiban!

Igencsak nagy a kereslet mostanában a képregények alapján készülő filmekre és sorozatokra. A Flash szinte töretlenül hódítja meg hétről hétre emberek ezreit, Zöld Íjász pedig íjászkodik amerre bajt lát, azonban a kis társaságuk hamarosan egy újabb taggal, méghozzá egy szuperhősnővel bővülhet. Akár azt is mondhatnám, Supergirl jött, látott és szinte azonnal elnyerte a tetszésemet (mármint a sorozat :D).

Kifejezetten jó volt a pilot epizód, bár hátast nem dobtam még tőle, de egész egyszerűen jól szórakoztam rajta. Teljes mértékben laza és humoros hangulata van a sorozatnak, amivel könnyen eladja magát egy egész család számára, akárcsak a Flash. A sztorival nagyjából mindenki tisztában lehet, hiszen nem ez az első inkarnációja Supergirl történetének. Most először tesznek meg mindent azért, hogy ez a karakter reménysugár legyen ebben a mai, kifejezetten sötét háttértörténettel rendelkező szuperhősökkel teli világban, és akár példaképként is szolgálhasson a fiatalok számára.

A haldokló Kripton bolygóról nem csak Kal-El-t, hanem unokatestvérét Kara Zor-El-t (Melissa Benoist) is elküldték a földre, akit azzal a feladattal bíztak meg, hogy védelmezze a rokonát. Azonban a hajóját elnyelte a fantom zóna, ahová 14 évig volt bezárva. Valamilyen módon kiszabadul és a földön landol, ahol nem más vár rá, mint maga Superman. Mivel Kara úgy találja, hogy nincs még egy szupererővel rendelkező lényre szüksége a földnek, ezért átlagos életet kezd élni, azonban a sors közbelép és végre megválhat álcájától, megszületik Supergirl

Azt hittem, hogy megkapjuk a szokásos erőnk felfedezése sztorit, mivel Kara régen használta a képességeit és emiatt újra fel kell fedezze azokat, de nagy örömömre nem így volt. A hősnőnk tisztában van erejével, vagyis rögtön beledobnak minket a dolgok kellős közepébe, és ennek köszönhetően az epizód első negyedében már egy szuperhős áll előttünk a képernyőn. Semmi kódnév, semmi tanuld meg uralni képességeidet maszlag - erre már szükség volt.

Sokan már most támadják a sorozatot, hogy nem láthatják benne Supermant és nem nevezik őt nevén. Először is, az egy dolog, hogy Superman Kara történetének része, de ez most nem egy róla szóló sorozat. Másodszor pedig nem ártana tudni, hogy már Kal-El alakjának a megjelenése is nagy szó a TV képernyőn! A DC-nek van egy olyan szabályzata, hogy a nagykutyák, mint Superman vagy akár Batman és Wonder Woman a sorozatok számára tabu téma. Nem gondoltam, hogy megszegi ezt a kikötését a DC. Egyszerűen említés szintjén maradt csak Superman ebben a sorozatban, mint egy láthatatlan segítő, akinek a nevében Jimmy Olsen (Mehcad Brooks) jár el, és ennek köszönhetően tud a sorozat arra fókuszálni akire kell, azaz Supergirl-re.

Mint mondtam, igen gyorsan belekerülünk a dolgok közepébe és ezzel nagy szerencsénkre igencsak sok akciójelent is jár, amikre nem lehet panasz. Minden jelenetsort kifejezetten eltaláltak, sőt, volt amelyik hihetetlenül ütősre is sikeredett, olykor szó szerint. Volt egy kis Acélember beütése néhány csatajelenetnek. Nem nyomták képünkbe egy az egyben a képregényes mítoszt, hanem szép fokozatosan fognak bevezetni minket abba, hogy mi és miért történik. Azt hiszem Greg Berlanti és csapata okult az Arrow és Flash hibáiból, szóval egy erőteljes sorozatot tudnak lerakni ezáltal elénk.

Eddig igencsak elnyomásban voltak a szuperhősnők a TV képernyőkön és a mozivásznakon egyaránt. Egyszerűen erőteljes női karaktert nem igazán írtak és mutattak be az elmúlt időszakban, aki nem a háttérben mellékszereplőként, hanem kimondottan erős főszereplőként funkcionál egy filmben vagy egy sorozatban. Azt hiszem a Supergirl a változás szelét hozta most el nekünk! Kíváncsian várom a folytatást!

 

80%

""


Neked ajánljuk

Egy madár? Egy repülő? Nem, ez Superman!

Egy madár? Egy repülő? Nem, ez Superman!

2016.09.27
Supergirl díjat nyert - Itt vannak a People's Choice Awards eredményei

Supergirl díjat nyert - Itt vannak a People's Choice Awards eredményei

2016.01.07
Újabb Supergirl előzetes

Újabb Supergirl előzetes

2015.09.23
Supergirl új otthonra talált!

Supergirl új otthonra talált!

2016.05.13
Flash és Supergirl találkozni fognak!

Flash és Supergirl találkozni fognak!

2016.02.04

Kiemelt cikkek

Lucifer 5. évad - megjött az első előzetes

Lucifer 5. évad - megjött az első előzetes

2020.07.13
Két VILLÁM találkozása

Két VILLÁM találkozása

2020.01.15
Hivatalos fotókon a Witcher karakterei

Hivatalos fotókon a Witcher karakterei

2019.07.01
Lucifer 4. évad - Az ördög visszatér

Lucifer 4. évad - Az ördög visszatér

2019.05.27
Hivatalos premierdátumot kapott a Lucifer 4. évada!

Hivatalos premierdátumot kapott a Lucifer 4. évada!

2019.04.11

Legfrissebb írásaink

Lucifer 5. évad - megjött az első előzetes

Lucifer 5. évad - megjött az első előzetes

2020.07.13
Lucifer 5. évad - Megvan a hivatalos dátum

Lucifer 5. évad - Megvan a hivatalos dátum

2020.06.22
Két VILLÁM találkozása

Két VILLÁM találkozása

2020.01.15
Megérkezett a Witcher első trailere!

Megérkezett a Witcher első trailere!

2019.07.20
Hivatalos fotókon a Witcher karakterei

Hivatalos fotókon a Witcher karakterei

2019.07.01