Negan érkezése a Walking Dead sorozatban nem éppen azt a visszhangot váltotta ki a rajongók körében, amit vártak volna,de szerencsére a képregények ismerői tudják, hogy valójában kivel végzett, Lucille a baseball ütő segítségével a mocskos szájú bandavezér! De ebbe most nem megyek bele, másról lesz most itt szó!
Negan egy elég érdekes karakter, akiről eddig nem igazán lehetett tudni, hogy miképp tett szert akkora hatalomra, mint, amivel majd hamarosan szembesülhetünk, vagy már szembesültünk is a képregények segítségével, egészen eddig. Ugyanis a karakter háttértörténetére átlagosan 4 oldalt fognak szánni az Image+ képregényekben, ami azt jelenti, hogy az év előrehaladtával, összesen 48 oldal segítségével merülhetünk majd bele Negan sztorijába!
A képregény első oldalát már közzé is tették, ebben Lucille, a hűséges baseball ütő megszületését ismerhetitek meg: