Érdekesség

Bevezetés a DC szuperhősök világába 1. rész

Bevezetés a DC szuperhősök világába 1. rész
Jó mostanában DC fannak lenni, főleg ennyi filmmel, ami a kedvenc univerzumom hőseit kelti életre. Mivel friss még ez a világ sokak számára, ezért azt hiszem itt az ideje, hogy bevezesselek titeket Batman és barátai történeteibe.

Most, hogy elérkeztünk a DCEU (DC Moziverzum) hajnalára, méghozzá szó szerint, jobbnak láttam, ha felkészítelek titeket arra, hogy mi is vár rátok a következő években. Bemutatok nektek pár olyan képregényt, és a hozzá tartozó feldolgozását, amit egyelőre úgy néz ki, hogy nem árt ismernetek ahhoz, hogy felkészüljetek a közelgő mozifilmekre. Kezdjük is a listánkat, rögtön a leglényegesebb pontjával a DC történetének:

Justice League: New 52

A DC szuperhősökből álló Igazság Ligája volt az első négy karakternél több főből álló csapat a világon! A debütálásuk egy új kor hajnalát hozta el a képregények számára, amit megannyi kiadó követett a későbbiekben. Minden karakter a Ligában egy különböző álláspontot és ideát képvisel, amivel nagyon ügyesen a különböző gondolkodásmódokat szokták egymással szemben állítani a történetekben. A Justice League New 52 sorozat pontosan erre játszik rá. Az első Igazság Ligája történetekben nem elég, hogy a hőseink nem is tudnak egymás létezéséről, hanem kifejezetten lenézik a másikat. Azonban gyorsan rá kell jönniük arra, hogy bár nem igazán jönnek ki, de a Föld és az emberiség védelme ennek ellenére az ő dolguk, szóval félre kell tenniük a nézeteltéréseiket és együtt dolgozni ahhoz, hogy helyre állítsák a rendet a világban (khm Batman Superman ellent így már remélem értik páran).

Nekem ez a sorozat az egyik legnagyobb kedvencemmé nőtte ki magát, szóval nem is csoda, hogy kötelező darabnak tartom, hiszen nem csak a hősök képességeit, hanem személyiségét is teljes mértékben megismertetik velünk.

Viszont tudom, hogy nem sokan szeretnek manapság olvasni, szóval nem kell aggódni, van a mozifilmek szerelmeseinek is egy megoldás, méghozzá Az Igazság Ligája: Háború című film. Szóval, ha fel akartok készülni a 2017-ben érkező Igazság Ligájára, akkor nem kérdés, hogy mit csekkoljatok le!

 Aquaman / Igazság Ligája: Atlantisz trónja

Sajnos az internetnek, de legfőképpen Hanna-Barbera párosnak köszönhetően mindenki abban a hitben él, hogy Aquaman semmire nem alkalmas, viszont azt kell mondjam, hogy ez hülyeség. Tény, hogy a 70-es években nem volt túl jó marketing, amit felépítettek köré, de szerencsére nem kellett túl sok év ahhoz, hogy kicsit helyre rázzák a karaktert. Már a 90-es években is igen komoly történeteket kapott, viszont az elmúlt években már odáig fajult a dolog, hogy talán a legjobb DC képregények közé tartozik a főszereplésével készült sorozat. Szerencsére a Justice League képregények egy ideig erre a karakterre is koncentráltak, ami az Igazság Ligája: Atlantisz trónja című képregény sorozatot is eredményezte. Itt tulajdonképpen teljes mértékben megismertetnek minket Aquaman karakterével, és a történelmével, sőt azt is megmutatják nekünk, hogy egész kemény fószer Atlantisz királya. 

Nem is csoda, hogy rövid időn belül egy kisebb módosítással, de feldolgozás is készült belőle az elmúlt években, amely bármilyen meglepő az Igazság Ligája: Atlantisz trónja címet viseli.

Tény és való, az Atlantisz trónja több sztori ötvözetéből áll össze, hiszen amellett, hogy Aquaman uralkodásának kezdetével, az Igazság Ligához való csatlakozásával foglalkozik a film, kapunk egy keveset Superman és Wonder Woman kapcsolatáról is. Több képregény, ráadásul egybe gyúrva és lássatok csodát, mégis egy igen komoly akciófilm született belőle.

Zöld Lámpás: A kezdet titka

Fényes nappal, sötét éjen, bűn nem marad észrevétlen! Ez számít a Zöld Lámpások eskü legelső mondatának. A Lámpás alakulat már a nagyon régóta az univerzum védelmével, egyfajta űrrendőrségként harcol a különböző világokat fenyegető gonosszal szemben. Hal Jordan volt az első ember, akit maguk közé választottak, de nem kellett hozzá sok idő, hogy bebizonyítsa, bár fiatal faj vagyunk az univerzumban, de még így is hihetetlen mértékű bátorságra vagyunk képesek! A Zöld Lámpás: A kezdet titka képregény (ami egyébként nálunk magyarul is megjelent) az egyik legjobb Zöld Lámpás képregénynek számít, amit a legendás írónak Geoff Johnsnak és Ivan Reis gyönyörű grafikáinak köszönhetően gyorsan a szívünkbe tudjuk zárni.

Habár az elmúlt években készült a sorozatról, úgymond film feldolgozás is, de egyáltalán nem tudta megközelíteni azt a csodát, amit A kezdet titka jelent. Sajnos közvetlen adaptáció sosem készült a képregényről, viszont kaptunk nem egy, hanem rögtön két Zöld Lámpás animációs filmet is, ami teljes mértékben bevezet minket az Alakulat életébe és a Zöld Lámpások történelmébe.

Ahogy a legtöbb esetben, úgy most is tudni kell, hogy bár készült feldolgozás a fenti képregényről, de nem közvetlen egy az egyben azt a történetet meséli el újra, amit a képregények szerelmesei már ismerhetnek. A Zöld Lámpás: A kezdet lényegében egy új szemszögből mutatja be a már ismert történet, némi változtatással, ami maradjunk annyiban, hogy bizonyos szempontból a sztori előnyére van, de sajnos sokat el is vesz belőle.

De nem kell aggódni, arra is van megoldás, hogy még inkább megismerjétek a Zöld Lámpás mítoszt, méghozzá a legendás Bruce Timmnek (igen, ő a Batman rajzfilm atyja) és a Cartoon Network-nek köszönhetően:

The Flash, a Villám New 52 / A villám paradoxon

Azt hihetnétek, hogy már teljes mértékben ismeritek Barry Allen karakterét a The Flash, a Villám sorozatnak köszönhetően, de akkor azt kell mondjam, hogy tévedtek, hiszen eddig nem is igazán láthattátok őt. Azonban nem kell aggódni, van mód arra, hogy megismerjétek, mivel a DC nemrég egy nagyon ügyes húzással lényegében nyomott egy reboot a gyorslábú hős történeteivel kapcsolatban is, amelyet nem más, mint a Villám paradoxonnak köszönhetünk. Talán a legélvezetesebb New 52 sorozat született meg Villám főszereplésével, akinek történetei nem csak a krimi, hanem a sci-fi rajongók számára is tökéletes választás lehet.

Mivel közvetlen feldolgozás még nem készült Villám kalandjairól, ezért egy dolgot tudok javasolni, üljetek le az Igazság Ligája: Villám paradoxon elé, hiszen az elmúlt évek egyik legjobb képregény filmjének számít ez az animációs film. Az pedig csak hab a tortán, hogy szinte teljes mértékben bemutatja nekünk az igazi Barry Allent, aki bár számít barátai segítségére, de nem olyan mértékben, mint a sorozatban, hiszen egymaga is képes megállni a helyét, amennyiben egy kihívással kell szembenéznie!

Mára legyen elég ennyi a DC képregények és filmek világából, szóval most adok egy kis időt arra, hogy felkészüljetek a következő körre. Maradjunk annyiban, hogy van még bőven sztori, amit nem ártana ismernetek ahhoz, hogy képbe kerüljetek a DC univerzummal kapcsolatban! Megsúgom, hogy most következik csak a Triumvirátus történeteinek ismertetése! ;)


Neked ajánljuk

Bevezetés a DC szuperhősök világába 2. rész: A szentháromság

Bevezetés a DC szuperhősök világába 2. rész: A szentháromság

2017.01.05
Térj vissza Középföldére - érkezik a Shadow of War!

Térj vissza Középföldére - érkezik a Shadow of War!

2017.02.28
DC Rebirth: The Flash #1 betekintés és infók

DC Rebirth: The Flash #1 betekintés és infók

2016.06.14
BRÉKING! Képeken Batman kattintós kalandja!

BRÉKING! Képeken Batman kattintós kalandja!

2016.06.12
Utazzunk repülővel a DC világába

Utazzunk repülővel a DC világába

2016.02.08

Kiemelt cikkek

YKX #3, Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - Szökésben

YKX #3, Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - Szökésben

2020.05.31
Én vagyok a törvény - Dredd bíró újra akcióban

Én vagyok a törvény - Dredd bíró újra akcióban

2020.01.19
YKX #2, Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - Sötét vizeken

YKX #2, Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - Sötét vizeken

2019.05.05
YKX, avagy Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - A Csapda

YKX, avagy Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - A Csapda

2018.05.05
Képregénybörze 37.

Képregénybörze 37.

2018.03.25

Legfrissebb írásaink

YKX #3, Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - Szökésben

YKX #3, Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - Szökésben

2020.05.31
Én vagyok a törvény - Dredd bíró újra akcióban

Én vagyok a törvény - Dredd bíró újra akcióban

2020.01.19
YKX #2, Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - Sötét vizeken

YKX #2, Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - Sötét vizeken

2019.05.05
Kalyber Joe 1. rész

Kalyber Joe 1. rész

2018.09.03
YKX, avagy Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - A Csapda

YKX, avagy Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - A Csapda

2018.05.05